X

  

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Hajléktalan emberek ellátása

A folyamatosan velünk élő emberi, szociális problémák egyik legsúlyosabb és legszélsőségesebb esete a hajléktalanság. A lakhatás, az otthon elvesztése, a valahová tartozás érzésének hiánya, az utcán töltött idő során felerősödő egészségügyi bajok, az alkohol, a drog, az egyre növekvő kilátástalanság, nélkülözés felemészti az ember erejét, ahonnan a visszaút már embert próbáló feladat.

Az utca embere általában keveset tud az utcán élő emberekről. Ha róluk esik szó, szinte mindenkinek az utcán fekvő, ülő, néha kiabáló, furcsa dolgokat művelő kócos, koszos, gyakran részeg és büdös, szakadt ruhájú férfiak és nők jut eszébe, és nem is sejtve azt, hogy ők csak ezen igen nehéz helyzetben lévő csoport legelesettebb, legkiszolgáltatottabb tagjai. Eközben naponta többször megyünk el emberek mellett az utcán, ülünk le melléjük a buszon, metrón, villamoson, mosolygunk rájuk, néha pont a munkahelyünkön és közben nem is vesszük észre, hogy többen közülük hajléktalan szállón élnek, vagy éppen az utcán. Ugyanis a hajléktalanok nagy része a legkevésbé sem úgy néz ki és viselkedik, mint azt általánosságban gondolnánk. Sokan dolgoznak, vagy tanulnak, munkát keresnek és igyekeznek maguk mögött hagyni az utcán töltött éveket.

A Baptista Szeretetszolgálat azért, hogy minél nagyobb számban tudjon segíteni a fedél nélkül élőkön, számos programot és szolgáltatást indított el, melynek köszönhetően mára a Főváros egyik legnagyobb hajléktalan-ellátó rendszerét működteti. A szolgáltatások szinte a teljes szolgáltatási palettát felölelik, az utcai szociális munkától a nappali melegedőn át a szállást nyújtó intézményekig.

Elsőként az Utcafront részlege jött létre 2001-ben. Az intézmény utcai szociális gondozószolgálatot, éjjeli menedékhelyet, nappali melegedőt, tűcsere programot, szenvedélybetegek közösségi ellátásáthozott létre, ahol főleg szenvedélybeteg hajléktalan embereknek nyújt segítséget.

Tevékenységüket kiegészítik a Debrecenben és Miskolcon működő férfi és női lakóotthonok, ahol szenvedélybeteg emberek számára nyújtanak segítséget a társadalomba való sikeres visszatéréshez.

A Baptista Integrációs Központ, négy telephelyen egyenként 150 férőhelyes hajléktalan átmeneti szállót üzemeltet, ezen kívül pedig egy szintén 150 férőhelyes úgynevezett Kiléptető Szállót, mely a korábban hajléktalan, mára önálló életvitelre képes emberek számára biztosít szálláslehetőséget.

Meg kell említeni ezen túl a REVIP Hajléktalanok Átmeneti Szállóját, mely 50 férőhelyen nyújt elhelyezést és segítséget 55 év feletti, alacsony jövedelmű hajléktalan emberek számára. Ugyancsak az intézményhez tartozik a 45 férőhelyes REVIP Szálló Népszigeti Nappali Melegedője is.

Intézményeink a téli krízisidőszakban időszakos férőhelyeket is kialakít, így növelve a kapacitásokat a hideg, téli időszakban. Ilyen férőhely november 1-től április 30-ig működik a Baptista Integrációs Központ Budafoki úti és Soroksár I. telephelyén, és az Utcafront Menedék Hajléktalan Személyek és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye, Bánya utcai telephelyén.

Szervezetünk alapvetése egyrészt a magas színvonalú, elhivatott szolgáltatásnyújtás, másrészt a hajléktalan ellátásban érintett szervezetekkel, önkormányzatokkal, hivatalokkal való szoros együttműködés. Összességében elmondhatjuk, hogy intézményeink nagy megbecsültségnek örvendenek, szakmai tevékenységünket a partnerszervezetek elismerik, melyet az együttműködési programok, elnyert pályázatok is bizonyítanak.

Lap tetejére