Közös szendvicsosztás, négy segélyszervezet
Szerző: Bejegyzés: 2014. május 29., csütörtök 00:00
Az összefogás az idei „Ez az a nap” nevű rendezvényen kezdődött, amikor a négy segélyszervezet közösen gyűjtött ruhát és tartós élelmiszert, melyeket eljuttattak a szükségben szenvedők számára.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről
Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.
A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.
Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat
Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.