“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Roma Bibliaiskola Balatonföldváron

Szerző: Süni Bejegyzés: 2014. január 29., szerda 11:10

A 30 roma lelkészt Észak-Karolinából érkezett baptista lelkészek tanítják, a tolmácsolást pedig a Szeretetszolgálat munkatársai végzik. A főleg újszövetségi tanításokból álló oktatás helyszíne a balatonföldvári baptista üdülő. Az összesen három éven át tartó bibliaiskola végén a roma pásztorok a képzés elvégzéséről szóló oklevelet kapnak. Fellegi Kató, a Szeretetszolgálat nemzetközi csapatának tagja, a program koordinátora és egyik tolmácsa a következőképpen számol be az együtt munkálkodásról:

„Akkor ott alszunk, ahol a múltkor? -Nem, nem feltétlenül. Mindenki ott alszik, ahol talál helyet, mondom a folyamatosan érkező roma testvéreknek. Messziről jönnek, fáradtak. A Kelet-Magyarországról, Partiumból és Kárpátaljáról érkezőknek messze van Balatonföldvár. Hála Istennek szívesen jönnek és legyűrnek minden akadályt, legyen az olajprobléma, várakozás a határon, vagy vízum-kérelem. Negyedszer gyűlünk össze így 36-an. 10-10 roma pásztor a három országból egy nyelvet beszélve, egy Istenre tekintve, három amerikai tanító, és pár Szeretetszolgálatos fordító. És Isten, igen, Ő is itt van. A Biblia iskola negyedik szemeszteréhez érkeztünk. Ezen a héten átbarangolunk az Újszövetségen és a délutáni órákon a bibliafeltáró igehirdetésről tanulunk, azaz arról, hogyan is választjuk ki a vasárnapi igét és hogyan készítünk vázlatot az igehirdetéshez. A szünetekben zeng a dicsőítés, esténként pedig igazán mély beszélgetések alakulnak ki egy-egy ping-pong meccs után. Jó látni az arcokat. Figyelnek, nevetnek, tanulnak, dicsőítenek. Épülünk. Kint szép lassan mindent belep a hó, minket pedig szép lassan eltölt a Szent Lélek.”

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről

Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére