“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Több száz tisztasági csomag a helyieknek: hasznos projektzárás Gyarmaton

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. június 09., kedd 11:56

 

Gyarmat - A végéhez ért a Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ hároméves projektje, amelynek helyszíne Gyarmat volt. A szervezet az eltelt hónapok során sikerrel igyekezett segíteni a helyi kisközösségek létrehozását, a már meglévők erősítését, népszerűsítette az önkéntességet, a társadalmi felelősségvállalást, javította a generációk közötti együttműködést.

 

A program zárásaként a szervezetnek tisztasági csomagok átadásával volt lehetősége hozzájárulni a koronavírus járvány negatív hatásainak csökkentéséhez, ezzel is megköszönve azt, hogy a gyarmatiak aktívan vettek részt az önkéntes napokon és a különböző klubfoglalkozásokon. A rendezvényekkel  közvetlenül elsősorban a 14 és 35 év közöttieket és a 60 éven felülieket célozták meg: részükre a tisztasági csomagokat – egészen pontosan 660 darab igen tartalmas csomagot – június 6-án, pénteken 15 órától kezdték meg kiosztani a gyarmati házasságkötő teremnél, ahol az átadást megelőzően köszöntötte a kedvezményezetteket Szabados Péter polgármester, valamint a RESZIK nevében Hári Tibor ügyvezető igazgató és Dr. Heidl Beáta projektmenedzser is. A projek házigazdája Gyarmaton Szalai Lászlóné, Adél volt.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”

Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.

November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját

Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.

Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról

Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.

Lap tetejére