“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A cívis városban rendeztük meg a Szeretetszolgálat Vasárnapját

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2025. április 27., vasárnap 19:06

 

Debrecenben, a Szappanos utcai imaházban folytatódott a Baptista Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű, tavaly először megszervezett rendezvénysorozat: az eseményt az elmúlt évben a Baptista Szeretetszolgálat Vasárnapjának neveztük el. A szentendrei felhőtlen, vidám közösségi nap és kiemelkedő tevékenységet végzett munkatársaink minap, egy budapesti ünnepségen megtörtént elismerése után a cívis városban találkoztak és imádkoztak együtt a segélyszervezetnél dolgozók, vezetők és munkatársak – az egyébként többszáz fős – helyi gyülekezet tagjaival. 

Révész Szilvia hitéleti főigazgató köszöntője, a Baptista Szeretetszolgálatot általánosságban bemutató szavai után Dr. Szabó Csaba oktatási főigazgató vezető kollégájával, Szász Nikolettával a szervezet iskoláiban, óvodáiban folyó szolgálatról beszélt: elhangzott, hogy jelenleg 56 intézményben 16 ezer diák tanul baptista iskolában Magyarországon. Gál Dávid ügyvezető főigazgató az alapítványi tevékenység kihívásait részletezte, a távoli országokban végzett mentőakciókról, valamint az épülő Tábitha Gyermekhospice Házról is szólt. Csábi Melinda szociális főigazgató a szociális gondoskodás rendszerét mutatta be, nem feledkezve meg arról, hogy a helyszínen, Debrecenben is több intézményben történik ellátás.

Az eseményen Dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke hirdetett Igét, felidézte a szeretetszolgálat születésének időszakát, az alapító „atya” Szenczy Sándor felejthetetlen alakját. Kijelentette: szakértelemre bizonyosan mindig és a karitatív munka összes területén szükség van, de közgazdasági és szervezetfejlesztési alapokon a működés lehetetlenné válik az Istenbe vetett hit és Jézus szeretete nélkül.

Komlósi Sándor lelkipásztor a gyülekezet ezévi igéjét osztotta meg, amit közösen is megvallottunk:
"Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." - Ef.5:15-17.

Fotók: Szász Imre

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Áldott húsvéti ünnepet kívánnak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei!

„Van segítség!” A Baptista Szeretetszolgálat az áldozatokért

Budapest - A „Van segítség!” elnevezésű rendezvényen az áldozatsegítésben jelentős szerepet játszó szervezetek vezetői panelbeszélgetés keretében értékelték az elmúlt időszak eredményeit. Közöttük volt Gál Dávid főigazgató.

Humanitárius munka a négy éve pusztító ukrajnai háború első napjaitól

Budapest - A háború miatt Ukrajnából elmenekültek gyors és szakszerű magyarországi ellátása heroikus munka, történelmi tett volt – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a karitatív tevékenység nyújtásáért adományozott oklevelek átadásán.

Lap tetejére