“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

EMBERKERESKEDELEM ELLENI KÜZDELEM

 

A Baptista Szeretetszolgálat több mint 10 éve elkötelezetten küzd az emberkereskedelem ellen. Lépéseket tesz a megelőzésben, védett-házaiban biztosítja az áldozatok védelmét, ellátását, képviseli érdekeiket.

 

 

MI AZ EMBERKERESKEDELEM?


Az emberkereskedelem emberek illegális áruba bocsájtása, elsősorban iparosodott szexuális kihasználás és kényszermunka céljából. Az emberkereskedelem áldozatai nem csak a külföldön prostituáltként használt nők, férfiak és gyermekek. Azok is áldozatnak számítanak, akiket kényszermunkára és rabszolgaságra fognak, sokszor megfosztanak papírjaiktól, pénzüktől és legtöbbször emberi méltóságuktól is. A fondorlatokkal, erőszakkal, illetve bántalmazással kényszerített áldozatokat minden esetben kihasználják, dolgoztatják, vagy prostitúcióba hajszolják – a jelenség nem csak külföldön, hanem országhatárainkon belül is előfordul.

 

2016-ban a Baptista Szeretetszolgálat a szlovák IOM-mel (Nemzetközi Migrációs Szervezet), és cseh és lengyel partnereivel együttműködve létrehozott a SAFE projektet – Safe (biztonság), Aware (figyelemfelhívás), free (szabad), enjoy (öröm), információs kampányt, az emberkereskedelem megelőzésének érdekében. A telefonos alkalmazás a projekt keretein belül készült el. Ennek a segítségével a fiatalok tanulnak arról, hogy mik az árulkodó jelei az áldozattá válásnak, és hogyan kerüljék el azt.


Az alkalmazás:

http://www.safe.iom.sk/#/hu



Leírás az alkalmazás használatáról szakembereknek és tanároknak itt található.

 

Az alkalmazás letölthető Google Play-ről ezen a linken: 

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.beesafe.ios.safe&hl=en

Az App Store-ban is megtalálható

Letölthető fájlok

pdf
méret: 8.80 MB
Lap tetejére