Civil-katonai kerekasztal találkozón a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetője
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. április 25., csütörtök 15:08
Budapest – A Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ április 24-én, szerdán civil-katonai kerekasztal találkozót rendezett, amelynek meghívott előadója volt Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója is.
A Külügyi és Külgazdasági Intézetben megrendezett fórumon minden előadást követően lehetőség nyílt eszmecserére, a meghívott vendégek véleményének kifejtésére, valamint kérdések feltételére. Az előadások és ismertetők részben a „resilience” témaköréről, valamint a következő időszakban megtartandó, úgynevezett „nagy láthatóságú” katonai gyakorlatról adtak átfogó képet. Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a katasztrófakockázat-kezelés és a resilience jelentéséről beszélt a természeti katasztrófákra való reagálás 20 éves tapasztalata alapján.
A meghívott szervezetek: Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, ORFK Oktatási és Kiképző Központ, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetközi Fejlesztési Főosztály, Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, Külügyi és Külgazdasági Intézet, Magyar Vöröskereszt, NATO Erőket Integráló Elem képviselője, Migrációkutató Intézet, NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, NKE Katasztrófavédelmi Intézet, Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja, BM Nemzetközi Oktatási Központ, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, BM OKF Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, BM OKF Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség, Magyar Nemzeti Múzeum és Eszterházy Károly Egyetem.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult a Befogadlak Baptista Gyermekotthon játszótere
Székesfehérvár - Legutóbb – mintegy 900 ezer forint értékben – a játszótér felújításában, valamint játszótéri eszközök vásárlásában segédkezett a koronázó város: hintákat, padokat, homokozót, és egy darabon kerítést létesített a Baptista Szeretetszolgálat az intézmény udvarán.

Áldott karácsonyt és sikeres, boldog új esztendőt!
Hálásak vagyunk azért, hogy tevékenységünkből – a krisztusi szeretetparancs nyomában járva – ebben az esztendőben is igazi győzelmek születtek.

Karácsonyi csoda: több mint 519 millió forint adomány a Tábitha-háznak!
Törökbálint - A Közép-Európában egyedülálló új Tábitha Gyermekhospice Ház felépítésére rekord összegű, több mint 519 millió forint adomány gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! kampányában december 22-én, késő estére.