Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat szóvivője, segélyezési programigazgatója, a Baptista Női Misszió vezetője a segélyszervezet tevékenységének koordinálása során végzett kiemelkedő tevékenysége, különösen az ukrajnai menekültek megsegítését szolgáló munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át az állami ünnepen. 

– A tanári pályát elhagyva lett segélymunkás. Milyen történések előzték meg ezt az elhatározást?  

– A pedagógusi és a segélyszervezeti munkában közös, hogy valahol mindkettő az emberek segítéséről és támogatásáról szól. A férjem és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat alapítója a teológiai tanulmányaik alatt lettek életre szóló barátok. Közelről láttam a Szenczy-család életét, szolgálatát, így a segélyszervezet elindulását is. Az első komolyabb „érintés” akkor történt, amikor meglátogattuk őket Koszovóban, ahol a helyszínen végeztek humanitárius munkát. Egy segélyakció közben ott a „terepen” tapasztalhattam meg, mennyire összetett és nehéz, egyben szép és nélkülözhetetlen ez a tevékenység. Mélyen megérintett, így kezdtem segíteni először önkéntesként, később félállásban – a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban tanítottam akkor. Mivel a szeretetszolgálat abban az időben nőtte ki magát országos szervezetté, egyre több és több volt a feladat, így valahogy természetes volt, hogy végül főállású segélymunkás lettem. 

– Megtérése ezt jóval megelőzte, hiszen hívőként lett segélymunkás… 

– Igen, a nagyszüleim baptisták voltak, és amikor édesanyámmal mi is elkezdtünk egy gyülekezetbe járni, viszonylag fiatalon döntöttem Isten mellett. Számomra ez nem egy vallás, vagy szokás, hanem – ahogy a keresztény szó eredeti jelentése is mondja – Krisztus követése. Ami elsősorban hétköznapi tettekben realizálódik, és abban az egyszerű hozzáállásban, hogy amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek, ugyanazt tegyük másokkal! A belső meggyőződésem innen ered.  

– A szeretetszolgálat alapítása és a Szenczy házaspárral való barátság idővel Velencéhez kötötte, itt él ma is. Mit jelent ez a kötelék ma? 

– A férjem lett Szency Sándor lelkipásztor utódja a velencei baptista gyülekezet élén, így kerültünk a településre. Itt eresztettünk gyökereket, itt építettünk családi házat, gyermekeink itt nőttek fel. Közben tizenhat évig a székesfehérvári gyülekezetben szolgáltunk, így tulajdonképpen most már huszonkét éve élünk Fejér megyében. Ide tartozunk, és ez nagyon sokat jelent nekünk, sokszor hálát adtunk érte, hogy itt élhetünk, hiszen nagyon különleges hely. A járvány idején a bezártságban is azt tapasztaltuk, hogy itt minden adott egy áldott élethez. A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működik a Zöldliget-iskola, a közeli Pákozdon épült fel a segélyszervezet országos logisztikai központja, így a segélyszervezeti munkánkban is erős gyökereink vannak.  

– A család a mindennapi feltöltődés színtere? 

– A család az a hely, ahol az ember gyökereket kap, és szárnyakat is. A szüleimtől hozom például a munka szeretetét, a munkabírásomat, ami áldás. A férjemmel négy gyermekünk van, egy éve lettünk nagyszülők. Visszagondolva az elmúlt hónapokra, a háborúra, ami segélymunkásként nem kis megterhelés, rengeteget kaptam az unokámtól, a családtól. Ha földi viszonylatban egy ember számára létezik maradandó háttér, amelyben érdemes élni, akkor az a család. A gyermekek, az unokák, a házasság. A férjem a legjobb barátom, akivel járjunk háborúban, természeti katasztrófa helyszínén, legyen világjárvány vagy külmisszió, vagy legyen a feladat egy egyszerű költözködés, mindennel meg tudok birkózni, mert ha ő mellettem van, soha nem vagyok magányos.    

– A külmissziók sorában a leghosszabb út Mongóliába vezetett. Milyen nyomokat hagytak azok a hónapok? 

– Különleges ajándéka volt az életünknek, hogy egy évet három kisgyerekkel egy egészen más kultúrában tölthettünk. Egyetlen ismerős nélkül kerültünk oda, de Isten nem hagyott minket ott sem magunkra. Gondunkat viselte, új barátokat találtunk, és amikor hazajöttünk, nehéz volt a búcsúzás.  

–  Élete része az írás. Ez miként egészíti ki a napjait? 

– A szeretetszolgálati munka és az írás metszeteként az első könyveim bibliaismereti tankönyvek, tanári kézikönyvek voltak. Miután a segélyszervezet oktatási intézmények fenntartója is lett, igyekeztünk olyan köteteket összeállítani, amelyek segítségével megismertethettük a Bibliát olyan gyerekekkel, akiknek korábban nem volt semmiféle kapcsolatuk Istennel és a hittel. Így született meg az Életrevalók című tankönyvsorozat. Ezután más könyveket, közöttük interjú köteteket is írtam. Az egyikhez kapcsolódó aktualitás: A Hópárduc felesége, életem Erőss Zsolttal című kötetből mozifilm készült, amelynek bemutatója szeptember 10-én lesz. A főszereplő, Sterczer Hilda is Fejér megyei: körbeér minden, és összefonódnak a dolgok.     

– Női missziót vezet, előadásokat tart. Milyen tapasztalatokat szerzett? 

– Lelkipásztor férjem mellett főként a nők tanítása és lelkigondozása lett a feladatom, ugyanezt teszem most a Baptista Női Misszió vezetőjeként is. Nagyszerű nőkkel dolgozni, nagyon nyitottak Isten felé és készségesek a szolgálatra. De sok a nehézség, a lelki teher is. Fontos a támogató segítség, hogy a múltat feldolgozva képessé váljunk tovább lépni a jövő felé. Lényeges, hogy a nők felismerjék azt az identitást, amelyre születtek, erre fókuszál a szolgálatunk. 

 – Szenczy Sándor 2015-ben kapta meg ezt a kitüntetést. Gondolt erre, amikor átvette a sajátját? 

– Bár a Biblia azt mondja, „a földiek odaát ingyen sem említettnek”, és vélhetően ennél jobb elfoglaltságai voltak, de ha látott tegnap, biztos vagyok abban, hogy büszke volt rám. Hiszen húsz évig együtt végeztük ezt a munkát, tőle és rajta keresztül tanultam meg mindent. Hálás vagyok, hogy ismerhettem őt és a barátja lehettem. Hálás vagyok azért is, hogy kitartóan építette a segélyszervezetet. Az ukrajnai háború kirobbanása után megtapasztalhattuk: a Baptista Szeretetszolgálat több ezer önkéntessel és munkatárssal, komoly gépjárműparkkal, logisztikai bázissal, professzionális segélyszervezetként adott hatékony választ a humanitárius válság okozta kihívásokra. Ez Sándor látásának, hűségének és sokak kitartó munkájának az eredménye. Szeretet és szolgálat. Erre tettük fel az életünket. Ez mozgat anyaként, lelkészfeleségként, a szeretetszolgálatban végzett munkámban vagy a női misszióban is, hogy olyan ember legyek, akinek jó a közelében lenni, aki szereti és szolgálja a többieket.