“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Nagyszerű karácsonyi koncert lesz a Cipősdoboz Akció javára

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. december 16., hétfő 12:35

 

Budapest – A Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar a hagyományokhoz híven 2019-ben is fantasztikus karácsonyi koncert show-val búcsúztatja az évet: ezúttal a Cipősdoboz Akció javára.  

December 28-án, szombaton 19 órától a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjét, amelynek bevétele a Baptista Szeretetszolgálat Cipődoboz Akcióját támogatja. Egy napra díszbe öltözik a Sportaréna színpada, hogy újból helyet adjon a zene, a tánc és a képek szívet melengető triumvirátusának. Ahogyan azt már megszokhatta a publikum, ebben az évben is felcsendülnek a népszerű könnyűzenei alkotások csakúgy, mint a komolyzenei művek.   

Jegyeket az editbsza@gmail.com email címen lehet igényelni! 

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Egy nagyszerű pályázat: mesék gyerekektől gyerekeknek

Budapest - NoPlanetB: a Baptista Szeretetszolgálat koordinálásával végrehajtott program egyik kitűnő, nyertes alkotását mutatták be szeptember 11-én Budapesten, a Baptista Házban.   

Négyezer felletti számban osztottunk tanszercsomagot

Idén az akció augusztus 1-én kezdődött és szeptember 5-ig, a Jótékonyság Világnapjáig tartott, addig összesen 4 ezer 140 ajándék tanszercsomagot osztottunk ki az iskolákban és a családok átmeneti otthonaiban, a Felzárkózó Települések elnevezésű program Jelenlét Pontjain és az érintett falvak oktatási intézményeiben.

Idén 2000 kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Szeretetszolgálat

Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről-évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén kétezer csomagot szeretnénk kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

Lap tetejére