“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Közös tréningen az emberkereskedelem elleni küzdelem résztvevői

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 07., szombat 10:22

 

A Baptista Szeretetszolgálat 2014-től 2016-ig – a Pádovai Egyetem Emberi Jogi Központjával és a Velencei Önkormányzat Szociális Osztályával partnerségben ­– egy, az Európai Bizottság által finanszírozott két éves projektet valósít meg, amelynek címe: Az emberkereskedelem és a kizsákmányolás áldozatai a sebezhetőség és az illegalitás között. A program hangsúlyos része egy több napos tréning, amit a területen dolgozó magyarországi szakemberek számára rendezett a segélyszervezet. Két alkalommal egy-egy napos képzés megtörtént már korábban Hatvanban és Kiskőrösön, a legutóbbi állomás Szarvas volt.

A vártnál is jóval több, mintegy hetven tevékeny résztvevő olyan képviselője szakterületének, aki valamilyen módon találkozhat az emberkereskedelem és a kizsákmányolás gyermek, kiskorú fiatal vagy felnőtt áldozatával. Tagja az úgynevezett jelzőrendszernek és az áldozatirányító hálózatnak: például pedagógus, rendőr, gyermekotthon nevelője, jogász, család- vagy áldozatsegítő szakember.

De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetője, a rendezvény szervezője elmondta: a három napban igyekeztek a gyakorlati feladatokra összpontosítani, tréning jelleggel képezték tovább a résztvevőket, akik igen fontosnak ítélték a közös munkát és az együttműködést. Láthatóvá vált, milyen nagy szükség volt a tapasztalatok átadására, a különböző nézőpontok ütköztetésére és arra is, hogy kiderüljön: folytatni kell a hasonló tréninger szervezését, hiszen a probléma nem lesz kisebb. A tréning következménye lehet az is, hogy az áldozatok érdekében javulhat a különböző szakterületeken dolgozók közötti együttműködés.  

 

 d

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Áldott húsvéti ünnepet kívánnak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei!

„Van segítség!” A Baptista Szeretetszolgálat az áldozatokért

Budapest - A „Van segítség!” elnevezésű rendezvényen az áldozatsegítésben jelentős szerepet játszó szervezetek vezetői panelbeszélgetés keretében értékelték az elmúlt időszak eredményeit. Közöttük volt Gál Dávid főigazgató.

Humanitárius munka a négy éve pusztító ukrajnai háború első napjaitól

Budapest - A háború miatt Ukrajnából elmenekültek gyors és szakszerű magyarországi ellátása heroikus munka, történelmi tett volt – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a karitatív tevékenység nyújtásáért adományozott oklevelek átadásán.

Lap tetejére