Segítségnyújtás és kereszténység, keresztényüldözés
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. március 20., vasárnap 16:47
Március 19-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi és kommunikációs munkatársa, Mórocz Bora tartott előadást a szervezet karitatív tevékenységeiről, valamint a kereszténység mai helyzetéről a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulóinak az idei húsvéti csendesnap alkalmából. A délelőtt folyamán nem csak a segélyszervezet belföldi és külföldi munkáiról hallhattak a diákok, hanem a kereszténység jelenkori helyzetébe is betekintést kaptak, valamint a 21. századi keresztényüldözés aktualitásait ismerhették meg. Az elhangzottak után Sipos Tamás református lelkész arra bátorította a fiatalokat, hogy fontolják meg, miként tudnának a jövőben ők is bekapcsolódni az olyan szervezetek segítő tevékenységeibe, mint amilyen a Baptista Szeretetszolgálat.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
További együttműködés az Igazságügyi Minisztériummal az áldozatsegítés területén
Budapest - Az idén 30 éves Baptista Szeretetszolgálat szerteágazó tevékenységi körének egyik legsikeresebbje az emberkereskedelem elleni küzdelem, az áldozatvédelem és az áldozatsegítés.
Rural Voices 2030: projektindító találkozó
Budapest - A Rural Voices 2030 pályázatok megvalósításának fontos állomása a január 20-án, kedden lezajlott projektindító találkozó volt.
Segítség az extrém időjárásban!
Budapest - A rendkívüli hideg és a tartós havazás idején a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai megerősített utcai jelenléttel segítik a fedél nélkül élő embereket! Adománygyűjtést indítottunk és önkéntesek jelentkezését is várjuk!

BELSŐ MENÜPONTOK
