X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A baptista iskolák adománya az Utcafrontnak

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. január 20., péntek 10:29

 

– Nyolcvan zsák ruha, takarók és mintegy ötven kilogrammnyi tartós élelmiszer érkezett január 20-án péntekig a hajléktalan ellátással foglalkozó intézményekhez a baptista fenntartású iskoláktól – összegzett Dr. Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének igazgatója, aki hálásan köszönte meg a rendkívüli segítséget, ám hozzátette, még mindig várják az adományokat.  

A szociális munkások arra hívják fel a figyelmet, hogy szükség lenne még pokrócokra, kabátokra, hálózsákokra, téli cipőkre, zoknikra, kesztyűkre, nadrágokra, takarókra és pulóverekre, de tartós élelmiszerre is. Az adományokat az Utcafront szociális munkásai a nap 24 órájában várják a X. kerület Bánya utca 1. szám alatt. A felajánlások ügyében a 06-1-2609855-ös telefonszámot érdemes hívni.  A segélyszervezet a hajléktalan léthelyzetben élő emberek érdekében várja a pénzadományokat is az alábbi számlaszámom: KDB Bank - 13555555-55555555-55555555. (A közlemény rovatba írják rá: Utcafront.) Szükség lenne üresen álló, hasznosítható ingatlanokra is. A segélyszervezet önkéntesek jelentkezését ugyancsak szívesen fogadja!

A Baptista Szeretetszolgálat krízisautója hétfőtől péntekig napi 10 órában járja az utcákat, a segítők a Menhely Alapítvány diszpécser szolgálatával együttműködve 8-tól 18 óráig dolgoznak. Nagyon fontos, hogy mindazok, akik olyan fedél nélkül élőt látnak, akinek segítségre van szüksége, hívják a 06-1-3384186-os telefonszámot! Élelem, tea és meleg ruha van az autóban, és aki szeretne valamelyik intézménybe, nappali melegedőbe kerülni, azt oda irányítják, ha orvosi segítségre van szükség, intézkednek.

A segélyszervezet HUBA-Rescue24 mentőcsapata az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kérésére speciális járművekkel áll készen arra, hogy ha a helyzet megköveteli, az utakon és az elzárt településeken segítsen a bajba jutottakon.   

     

Fotó: Mónus Márton

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Idén is útra kelt a Mikulástroli

Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Lap tetejére