A Baptista Szeretetszolgálat csapata az Open Road Fesztiválon
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. június 09., csütörtök 12:32
Június második hetében motorosok népesítik be az alsóőrsi tópartot. Az idei, 17. Open Road Fest szervezői ismét gondoltak a rászorultakra: partnerükkel, a Baptista Szeretetszolgálattal rendezik meg a Jótékonysági Kids Race-t, amikor a Fejér megyei Seregélyesről érkező óvodások versenyeznek majd kis motorjaikon. A segélyszervezet második alkalommal együttműködő partnere a szervezőknek, a jótékonysági akció célja, hogy a motorosokat és más látogatókat adakozásra, egy tank benzin árának felajánlására buzdítsa. Az adományokból a szervezet az elmúlt évhez hasonlóan rászoruló óvodásokat támogat. (Takáts Tamás a Karthago, Mező Misi a Magna Cum Laude együttes énekese már jelezte, hogy szeretné támogatni a programot, ők voltak idén az egyik első felajánlók.) Hegedűs Ádám, a Baptista Szeretetszolgálat projektvezetője arra számít, hogy a zenészek példáját sokan követik majd és sikerülhet a fesztivál végére több százezer forintot összegyűjteni a rászoruló, óvodások korú kisgyerekeknek alábbi számlaszámon: 10918001-00000061-69770006. (A segélyszervezet arra kéri azokat, akik a kis rászorult ovisokat segítenék, utaláskor a közlemény rovatba írják rá: Kids Race.)
A Baptista Szeretetszolgálat csapata már megnyitotta standját a rendezvény helyszínén, a Pelso Kempingben, ahol az idén 20 éves segélyszervezet tevékenységéről, az aktuális jótékonysági akciókról és sok minden egyébről tájékozódhatnak az érdeklődők.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Közlemény!
Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Több mint ételosztás: adományokat, önkénteseket várunk!
A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. Rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő emberek helyzetére, és személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.

BELSŐ MENÜPONTOK
