“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezik Chuck Norris

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. október 19., péntek 11:40

 

Budapest Aréna, 2018. november 24. szombat 18 óra: Az egykori legendás akcióhős, a híres színész, Chuck Norris Magyarországra érkezik feleségével, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén, a Cipősdoboz gálán. Ezzel útjára indítja az országos akciót, mely során cipősdoboznyi ajándékokat gyűjtünk a rászoruló gyermekeknek.

Chuck Norris baptista családból származik, fontos számára a hit.  Ennek szellemében neveli hét gyermekét és tizenhárom unokáját.

– Szerettünk volna egy olyan világsztárt vendégül látni, aki baptista, s egyben igen népszerű is, s általa kellő figyelmet kaphat nagyszabású jótékonysági akciónk, melyet immár kilencedik alkalommal rendezünk meg az Arénában. A teljes bevételt a Cipősdoboz akcióra fordítjuk – mondta el Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. Hozzátette: a színész prédikálni fog az egybegyűlteknek.

Chuck Norris maga is lelkesen jótékonykodik, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Gena-val. Így szívesen vállalta a díszvendég szerepét a Budapest Arénában megrendezendő gálán. Már csak azért is, mert az alkalom egyben Hálaadás napi ünnepség is. A Hálaadást minden év november hónap negyedik csütörtökén tartják meg az Amerikai Egyesült Államokban, az egyik legfontosabb egyházi ünnepnek számít ott. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után ekkor adnak hálát Istennek a termésért, és sok más áldásért is.

A gálán a zenéről Mező Misi (Magna Cum Laude) és barátai gondoskodnak.

A jegyértékesítést a broadway.hu végzi, felületükön bárki megvásárolhatja jegyét a rendezvényre, mellyel egy nemes ügyet támogat.

 

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére