A Duna Televízió a legszegényebbekről forgatott
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 19., csütörtök 16:50
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai nemrégiben elkészítették a Szegénység 100 arca című kiadványt. Erről a munkáról forgatott a Duna Televízió stábja november 17-én, kedden Békés megyében, Vésztőn, illetve november 18-án, szerdán az Ormánságban, Csányoszrón. A kiadvány legszegényebb szereplői közül két családot, két sorsot választott ki Erhardt Ágoston szerkesztő, a felvételeket Marossy Géza operatőr készítette el. A kiadványról Révész Szilvia,a segélyszervezet kommunikációs igazgatója beszélt. A filmet november 29-én, vasárnap 9 órakor vetíti a csatorna, a műsor címe: Isten kezében. Vélhetően a film is hozzájárul majd ahhoz, hogy minél több, a kiadványban szereplő rászorulónak sikerüljön majd támogatót találni. (A felvétel az adás után 6 hétig még elérhető a mediaklikk.hu oldalon.)
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.

BELSŐ MENÜPONTOK
