A Fészek Gyermekvédő Egyesület lett a Jószolgálat-díj egyik idei elismertje
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. február 11., hétfő 10:58
Budapest – Átadták az idei Jószolgálat-díjakat. A hivatásszerű szociális munkát végző szervezetek kategóriájának egyik díjazottja az érdi központú, baptista fenntartású, elsősorban Pest megyében, de az ország más részeiben is aktív Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelő- és helyettes szülői hálózata lett.
Február 10-én, vasárnap este a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átadták az idei Jószolgálat-díjakat. Ezt az elismerést az elesettekért példaértékű, áldozatos munkát végző emberek és szervezetek kapják. A hivatásosok közül a szakmai zsűri, az önkéntesek között az Index olvasói választottak. A díjat a Twickel-Zichy Mária Terézia alapítvány hozta létre 2016-ban, idén harmadjára osztották ki.
A tavalyinál is több, összesen 800 jelölt közül kellett a zsűrinek kiválasztani az idei év legkiemelkedőbb teljesítményeit. A Jószolgálat-díj a cselekvés díja: azok az emberek, szervezetek, közösségek kapják, akik a legtöbbet tesznek a rászorulókért, akik máshonnan nemigen remélhetnek segítséget. A díj idei egyik nagykövete, a közíró, könyvkiadó Nyáry Krisztián arról beszélt, hogy a legborzalmasabb helyzetben is van mozgástér jót cselekedni, és ezt épp az MTA dísztermét megtöltők bizonyítják, akiknek a sokféle világnézetéből ugyanaz következik: az elesetthez le kell hajolni, a példamutatás a legfontosabb kötelesség.
A másik nagykövet, Balla Eszter színésznő pedig felidézte, hogy a díj szelleme a kisfiára is hatott, aki azt mondta, a megunt könyveit ne a pincébe vigyék, hanem inkább adják olyanoknak, akiknek nincs. Az ünnepségen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programjának zenekara lépett fel.
A hivatásszerű szociális munkát végző szervezetek egyik idei díjazottja lett az érdi központú, baptista fenntartású, elsősorban Pest megyében, de az ország más részeiben is aktív Fészek Gyermekvédő Egyesület nevelő- és helyettes szülői hálózata.
Hajléktalanokért végzett szociális munka kategóriában, a 2016-2017-es jelölési időszakban Gróf András, a Baptista Szeretetszolgálat REVIP Hajléktalanok Átmeneti Szállójának intézményvezetője volt a díjazott.
A Jószolgálat-díj szakmai zsűrijének tagja Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója is.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Idén is útra kelt a Mikulástroli
Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.
Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.
Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”
Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.


BELSŐ MENÜPONTOK
