A keresztény motorosok is csatlakoztak a baptista csapat akciójához
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. június 14., kedd 10:37
A segélyszervezet második alkalommal vált együttműködő partnerévé a szervezőknek, a jótékonysági akció célja az volt, hogy a motorosokat és más fesztivál látogatókat adakozásra, egy tank benzin árának felajánlására buzdítsa. Az adományokból a szervezet az elmúlt évhez hasonlóan idén is rászoruló óvodásokat támogat. A legismertebb adományozó minden bizonnyal a Karthago, illetve a Magna Cum Laude énekese, Takáts Tamás és Mező Misi volt, de a Magyar Keresztény Motorosok Közössége is fontosnak tartotta, hogy csatlakozzék a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez.
A Magyar Keresztény Motorosok Közössége olyan felekezetközi szerveződés, amely teljesen független minden egyháztól, mozgalomtól és politikai párttól.
– Szeretnénk alternatívát kínálni azoknak a motorosoknak, akik nyitottak az igazi öröm és szabadság megismerésére. Szívesen osztjuk meg bárkivel az örömhírt Isten szeretetéről, Jézus Krisztusnak az életünkben végzett személyes munkájáról – állítja Heizer Kornél. – Jó volt látni, hogy összetartozunk – folytatja a motoros, aki szerint lényeges, hogy az olyan rendezvényeken, amelyek elsősorban a jókedvről és a szórakozásról szólnak, gondoljunk azokra is, akik rászorulnak a segítségre. Kornél szerint a motorosok tulajdonképpen „nagyszívű” emberek. Ha világosan látják a célt, akár beteg gyermeket, sérült felnőttet, súlyosan nélkülöző rászorultat, szívesen segítenek.
– Ezért is támogattuk a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezését, és ezért is örültünk annak, hogy sokan láttak minket szívesen a fesztiválon. Nem kevesen keresték a társaságunkat és beszélgettek velünk Istenről, hitről, az élet nagy kérdéseiről. Örömmel látjuk, hogy az Üzenet, amit közvetítünk, egy olyan rendezvényen is hallgató fülekre talál, mint amilyen egy zenés, bulis, motoros találkozó.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.