Ha Krisztus nem támadt volna fel, hiábavaló lenne a hitünk!

Éppen, hogy elolvadt mifelénk az utolsó hó, éppen, hogy eltemettük a telet. Emlékezem és emlékeztetek rá, hogy a karácsony sem a vásárlásról, sokkal inkább testvéreink és szeretteink ujjainak átkulcsolásából, keresztény hitünkben való elmélyedésről szól. Ugyanezért gondolom, hogy bár kedves gesztus a csokitojás, a csokinyúl és a festett tojás, mégsem lehet mindez a Húsvét lényege. Nem ezért örvendezünk és ünneplünk, nem ezért fogjuk meg családtagjaink, lélekben pedig hittestvéreink kezét az egymáshoz tartozás jelképeként.     

A Húsvét a legnagyobb és legfontosabb ünnepe mindazoknak, akik tudják: ha Krisztus nem támadt volna fel, hiábavaló lenne a hitünk. Hiábavaló minden, amit tettünk, hiábavaló minden, amit teszünk és a jövőben tenni akarunk. S minden gondolatunk és reményünk is az.

Az ember legnagyobb félelme az, amit az ismeretlennel szemben érez. Mert nem tudja, mi várja a kapu után, nem tudja, mit jelent az út vége. Azt sem, hol nyílik majd meg az a Kapu, és mikor jön el annak órája és perce. Egy barátom üzent minap: öt percig volt „odaát”, fizikailag holtan, de az orvosok újra tudták indítani a szívét. Elcsukló hangon beszélt az élményeiről, mindazokról, akikkel találkozott e rövid látogatás során.

A halált nem lehet szeretni, hiszen félünk tőle. De hitünk szerint mégis legyőzetett, hiszen Jézus megmutatta, nem értelmes félni, mert van megoldás. Istenre kell nézni, aztán önmagunkra, és dönteni kell – meg kell térni, újra kell tervezni.

Az elmúlt néhány évben több ezer diákkal és tanárral, munkatárssal imádkoztam együtt a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő intézményekben. Közben mindig az a kérdés foglalkoztatott, hogy miként tovább, hogyan maradjunk meg a hitben, milyen módon tudjuk megtanulni, és javunkra formálni az Isten akaratát, a megértést és megtérést. A Biblia olvasása segít, a gyülekezet segít, a lelkészek, iskolalelkészek segítenek, de csak irányt tudnak mutatni.

Mert a megtérés bizony magányos pillanat, csak Te vagy ott és Isten!

A feltámadás ténye, ennek elfogadása a keresztény hit alapja. Ha ebben nem tudok hinni, akkor értelmetlen a hitem, ahogy Pál írja az 1. Kor. 15:17-ben: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok."  Ha nem támadt fel Jézus, akkor semmit se ér a hit. Semmit.  Történelmi tény, hogy Jézus élt, tanított. Feltámadásában hinni viszont már csak kevesek tudnak. Pál tovább megy: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." (19. vers) 

Nyomorult egy élet, melynek egyetlen perspektívája az elmúlás, a sír. „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül…" (20. vers)  Kell lennie többnek, kell lennie valami jobbnak! 

„Így van a halottak feltámadása. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben." (42-43. vers) Egy másik minőségben. Ahogy Jézussal is történt. A gyalázat, a szégyen, az ütések, a sebek, az erőtlenség és elhagyatottság után harmadik napon kilépett a sírból. 

A megtérés magányos pillanat lesz, csak Te vagy ott és Isten. És az örök élet!

Boldog Húsvétot, feltámadási ünnepet kívánok a Baptista Szeretetszolgálat minden munkavállalójának, családtagjainak, ellátottjának!

Szenczy Sándor

a Baptista Szeretetszolgálat elnöke