A Repülő Sirályok most is mosolyt varázsoltak az arcokra
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2019. március 19., kedd 10:14
Vác, Tápióbicske, Pánd – Már négy éve tart az együttműködés az angol hátterű „The Flying Seagull” elnevezésű bohóctársulat és a Baptista Szeretetszolgálat között. A társulat azzal az egyszerű és nemes céllal járja a világot, hogy mosolyt varázsoljon a hátrányos helyzetű, beteg, vagy sérült gyermekek arcára. Idén márciusban ismét Magyarországra látogattak.
Március 12-én, 13-án és 14-én ismét hazánkban jártak a „Repülő Sirály” elnevezésű bohóctársulat tagjai, akik előadást tartottak a váci Szorgos Kezek Házában, valamint a tápióbicskei és a pándi óvodákban. A körülbelül egy, másfél órás előadásokat a gyerekek mellett a nagyobbacska fiatalok, sőt a felnőttek is élvezettel nézték végig. A szervezésért külön köszönet Herczegh Róbert kollégánknak és az intézményeink dolgozóinak. Az együttműködés folytatódik!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!
Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.
Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni
Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.
Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program
Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.

BELSŐ MENÜPONTOK
