A tehetségek itt vannak közöttünk, és ez ajándék

Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója 1990-ben kezdte a pedagógusi pályát egy olyan iskolában, amely Budapest III. kerületében akkor nyitotta meg a kapuit, tehát szeptemberben lesz 25 esztendeje, hogy főállású tanárként először a tábla elé lépett és a kréta felé nyúlt. Később a szakképzés területére került, több más mellett egy vendéglátóipari iskolát igazgatott, miközben mindig kihívás maradt számára a sajátos nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozás. Felesége is pedagógus, Vácott tanít egy református fenntartású középiskolában, két gyermeke elsős gimnazista. Amikor Szenczy Sándorral találkozott a verőcei gyülekezetben, egy beszélgetés során a segélyszervezet elnöke megjegyezte: „Fogunk mi még együtt dolgozni…”

-  A Baptista Szeretetszolgálat 2011-ben vált intézményfenntartóvá, amikor átvett egy hátrányos helyzetű gyerekek szakképzésével foglalkozó iskolát - idézte fel a kezdeteket Szabó Csaba. - Rövidesen további lehetőségek nyíltak: a 2012-es év elején elkezdődött az az átvételi folyamat, tárgyalássorozat és engedélyezési eljárás, amely végül azt eredményezte, hogy áprilisban megrendezhettük a Baptista Oktatási Konferenciát. Harminc intézmény vezetője és helyettese jött el, száznál is többen voltunk. Az volt a nyitás. Ám tegyük azért hozzá, hogy különböző baptista gyülekezetekben korábban is folyt már oktatás. Ma, 2015-ben újabb intézmények alapítása történik, Ócsán például új óvodát, Debrecenben pedig általános iskolát nyitottunk. A Baptista Szeretetszolgálat hálózatában jelenleg negyvenöt intézmény mellett tizenegy gyülekezeti fenntartású. A kezdeteket tehát elsősorban a 2011-es, 2012-es esztendőhöz kötném, amikor olyan törvényi változások történtek a keresztény-konzervatív politikai térben, amely elősegítette ezt a folyamatot. Egyébként ha gondolatban egy kicsit visszafelé haladunk az időben, akkor azt látjuk, hogy azok az egyházak váltak fenntartóvá vagy erősödtek meg további intézményekkel, akikkel korábban, az 1990-es években a kormány külön megállapodást kötött az oktatási és szociális feladatok ellátásáról. Tehát a jogi alap az volt, hogy a Magyarországi Baptista Egyházzal 1998-ban kormányhatározat formájában létrejött a megállapodás. A katolikus, református és evangélikus egyház mellé zárkóztunk fel.

- Hazánk egy olyan hely, ahol szinte állandóak a jogszabályi, törvényi változások. Miként lehet ezeknek megfelelni?

- Nehezen. Főleg a kiegészítő, pedagógiai szakmai szolgáltatások, vagy a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátásának területén szinte napi rendszerességgel történnek alapvető változások és ezeknek nagyon nehéz megfelelni. A fenntartásunkban lévő intézményekben mintegy nyolcszáz sajátos nevelési igényű gyermek tanul és nevelkedik, ők önmagukban is egy „intézmény”. Az életüket segíteni kell, de az állami intézményfenntartó reakciója nagyon lassú, a mi hatékonyságunkat pedig ez a rengeteg változás erősen gyengíti.  Az elmúlt három évünk arról szólt, hogy a pedagógiai szakszolgálatért harcoltunk, ebben a küzdelemben jelentős eredményeket értünk el, de úgy tűnik, hogy jogi szempontból még mindig nincs minden tisztázva ezzel kapcsolatban sem.

- Melyek azok a legfőbb tapasztalatok, amelyeket gyűjtöttek az eltelt időszakban?

- Megpróbáltunk csapatot építeni. Azt gondolom, hogy a Baptista Szeretetszolgálatnál lévő intézmények legnagyobb erőssége, hogy ismerik egymást és együttműködnek. Ez az együttműködés az egészen konkrét szakmai kérdésektől a versenyekig, a látogatásokig, a közös pályázatokig már megvalósult. Bárhol legyen baptista intézmény az országban, azonnali kapcsolatot talál, és ezt az erényünket szeretnénk tovább erősíteni. Hangsúlyozom, hogy ha „egyszemélyi” fenntartóról beszélünk, Magyarország legnagyobb intézményfenntartója a Baptista Szeretetszolgálat, ez pedig nagyon sok pozitív eredménnyel járt. Ugyanis általában az egyházi fenntartás hazánkban úgy alakult ki, hogy egy gyülekezethez tartozik egy iskola. A kapcsolatok létrejöttéhez kell egy nagyobb, koordináló szervezet, így dolgoznak például a reformátusok. A katolikus egyházkerületekben létezik ugyan több intézmény is, ám az a fajta együttműködés, amely nálunk már természetes, náluk még csak most alakul. Mi úgy gondoljuk, szellemi síkon kell megváltoztatni az iskolákat. Mindig azt mondjuk, hogy a baptista iskola legyen több mint egy iskola, de akkor legyen szellemiségében is több. Valóban abban hiszünk, hogy az iskola a gyerekekért van és nem fordítva. Azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni a gyerekek és a szülők felé, hogy ők nagyon fontosak. Ők az ajándék. Ebben van a mi felelősségünk, a munkánk, a szolgálatunk. A jelmondat, hogy több mint iskola, nem csak azt kell jelentse, hogy megpróbálunk több tananyagot adni, hanem azt a szándékot is, hogy az iskola váljon közösségi térré. Legyen olyan közösségformáló eszköz és erő az iskola, amit egyébként a magyar közoktatási rendszer nagyon kevéssé használ ki. Nálunk iskolalelkészek dolgoznak az intézményekben, szolgálatuk a segítségnyújtástól a tudás átadásáig terjed. Az iskolák pedig azzal is megismerkedhetnek, hogy valamit nem csak pénzért, hanem önkéntesen is el lehet végezni. Az Egyesült Államokból, az angolszász országokból érkező önkéntesek nagyon sokat jelentenek egy helyi közösségnek. Erre kiváló példa Kisújszálláson Kriszta Piccininni, vagy Tégláson a Stanton-házaspár. Az egész településen azt firtatják, miként lehetséges, hogy Téglás Amerikában bárkinek is érdekes lehet.  És ez lehetséges: a Stanton-házaspár vélhetően több évig marad és Tégláson végzi szolgálatát a gyerekek és a közösség érdekében. Szeretnénk, ha az iskolákban létrejött közösségi tér nem csak egy amolyan délelőtti, kötelező keretet adna, hanem olyan programokkal szólítja meg a gyerekeket, amelyek számukra tényleg vonzóak és hasznosak.

- Az egyik baptista iskola igazgatójával együtt jártam gimnáziumba, tehát harminc éve ismerem: tudom, hogy őszintén mondta, amikor arról beszélt, élete legjobb döntésének tartja, amikor az intézmény a baptista fenntartás mellett döntött. Mi a titok olyankor, amikor országszerte a legtöbb iskolában csak panaszt hallani? Miként érték el, hogy az iskolaigazgatók legtöbbjének már ne kelljen aggódniuk a jövőért, pedig ez korábban állandó társuk volt a mindennapokban?

- A lényeg a folyamatos együttműködésben van. A Baptista Szeretetszolgálatnál nem a klasszikus értelemben vett fenntartó és fenntartott viszonyt alakítottuk ki, hanem sokkal inkább hiszünk a közös munkában. Hiszen minden csak akkor jó és akkor működik, ha közösek a céljaink. Legyen minden iskolánk olyan, ahol a gyermekek érdekében önállóan találják ki, mi a jó, mi az, ami támogatható, ahol valóban megvalósul alapgondolatunk, hogy a baptista iskola legyen több mint iskola. Egy másik Szenczy Sándortól származó jelmondatunk, hogy Hittel és szakértelemmel! Ha az iskola ennek is megfelel, akkor biztos, hogy támogatnunk kell a törekvéseket.

- Ez mindig sikerül?

- Azért valljuk be, akadnak krízisek. A szakképzési keretszámok bevezetése gyakorlatilag megtorpantották szakképző intézeteink fejlődését. Háromévnyi munkával elértük azt, hogy az intézményeink népszerűek lettek. Sok fiatalt fel tudtak volna venni a különböző képzésekre, akadt olyan, hogy tizenegyszeres volt a túljelentkezés egy-egy szakon, ám az állam rendelkezése nem adott ehhez megfelelő keretszámot, azaz el sem indulhatott a képzés. Ilyen körülmények között azért elég nehéz dolgozni és fejlődni. Azonban folyamatos közös munkával meg lehet és kell találni azokat a lehetőségeket, miként képes tovább élni egy-egy intézmény.

- És miként?

- Amint láttuk a kormányzati szándékot, nyitottunk más irányba, de egyik napról a másikra nem lehet minden problémát kezelni és megoldani.

- Milyennek látja a jövőt?

- Reményeink szerint jól alakul majd. Mindazt, ami kiválóan elkezdődött, mindenképpen szeretnénk folytatni. Létrejött a Baptista Tehetségsegítő Tanács, hiszen a tehetségek itt vannak közöttünk. Ha képesek vagyunk felismerni, hogy egy-egy gyermek miben tehetséges, képesek vagyunk őt támogatni, akkor az oktatási rendszer biztosan eredményes lesz. Jelentős számban tanulnak nálunk olyan gyerekek, akik valamilyen nehézséggel küzdenek. Ők nagyon komoly „tehetség-potenciált” jelentenek, mert lehet, hogy valaki diszlexiás, de attól később válhat belőle akár még egyetemi tanár is. Előfordul, hogy matematikában, történelemben, vagy valamelyik más tantárgyban nagyon nehezen vergődik a diák egyről a kettőre, de például hihetetlenül tehetséges a művészetek területén. Egyik oldalon ilyenkor hátránykompenzációra, segítségre van szükség, ám másrészt a fiatalt hagyni kell szárnyalni.  Erre szakszolgálati rendszert építünk, amely reményeink szerint kormányzati támogatással is találkozik. A jövőhöz tartozik még: szeretnénk, hogy iskoláink nem csupán közösségek, de hitvalló közösségek is legyenek. Alakuljanak gyülekezetek, de ne valamiféle nyomásra, hiszen nem formális, hanem lelki közösségeket szeretnénk látni. Mert ha felelősségünk van, akkor számunkra az a felelősség Isten felé is felelősség. Az utat meg kell mutatni azért, hogy a döntés megszülethessen. Az pedig, hogy a fiatal milyen felekezetet választ, már nem az iskolán múlik, az már az egyén egy újabb döntése lesz.

- Beszélgettem azokkal az amerikai szakemberekkel, akik nemrégiben az intézményekben jártak és elismeréssel nyilatkoztak arról, amit tapasztaltak. A számukra feltűnő szabadságról szóltak, ami meglepő volt olyanoktól, akik Amerikából, a szabadság földjéről érkeztek…

- Én is beszélgettem velük. Egyrészt az amerikai iskolarendszerben tapasztalható szekularizáció okán a Bibliáról egy tanárnak például nem szabad szólnia, holott lehet véleménye. (A szekularizáció vallástudományi, vallásszociológiai, keresztény teológiai és politikai fogalom. A társadalom egészének mindennapi életéből egy adott vallás és egyház szokásainak kiszorulását, elkülönülésének folyamatát jelzi – a szerk.) Ilyen véleményt Magyarországon nem kell véka alá rejteni, és különösen nem a mi intézményeinkben. Mi tudomásul vesszük azt, ha egy tanárnak más a meggyőződése, de a követelmény és a tananyag ettől még nem változik meg. Minden vélemény elmondható a másik véleményének tiszteletben tartása mellett. Az, hogy egy magyarországi intézményben lehetőség van beszélni a Bibliáról és Istenről, különleges kiváltság. Az amerikai vendégekkel szót váltottam ennek történelmi gyökereiről is. A magyar oktatási rendszer évszázadokig egyházi volt, aztán sok és hirtelen változás következett, a visszarendeződés után pedig a jelenlegi nevezhető a normális állapotnak. Az ország iskoláinak tíz-tizenegy százaléka egyházi fenntartású, ez pedig nem túlságosan jelentős arány.   A szabad választás lehetőségéhez azonban mi ténylegesen ragaszkodunk. A döntés belülről fakadjon és önkéntes legyen, mert a kényszer soha nem vezet semmi jóra.