“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

A zene kortalan!

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. szeptember 28., szerda 16:09

 

A zenei programot a Baptista Központi Énekkar és az In Medias Brass rézfúvós kvintett adja. A szervezők szeretnék, ha ez a rendezvény a színvonalas művészi élmény mellett gazdag szellemi és lelki tartalommal is megajándékozná a jelenlévőket. Ehhez Tapolyai Emőke pszichológust hívták segítségül, aki előadásában a Reményről osztja meg gondolatait. Minden kedves érdeklődőt – korhatár nélkül és felekezeti hovatartozástól függetlenül – szeretettel várnak. A rendezvényre a belépés díjtalan, a rendezők az eseményre ajándékkal és szeretetvendégséggel készülnek. 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Közlemény!

Érintők: Itt a gyűjtőpontok listája!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.

Több mint ételosztás: adományokat, önkénteseket várunk!

A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. Rendezvényünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a hajléktalanságban élő emberek helyzetére, és személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.

Lap tetejére