X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Adventi hangverseny és istentisztelet a Budapest Sportarénában

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. október 08., csütörtök 10:42

A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat nagy örömmel hív mindenkit arra a nagyszabású ünnepségre, amelynek a XII. adventi Cipősdoboz Akció apropóján a BudapestAréna ad helyet december 13-án, vasárnap. Szeretettel várunk minden érdeklődőt Budapestről és az egész országból, hogy a baptista gyülekezetekkel és a baptista fenntartású intézményekkel együtt készüljünk Jézus Krisztus születésének megünneplésére nagyszerű szimfonikus zenével, adventi üzenetekkel és az önzetlen ajándékozás őszinte örömével.

A közel kétórás program gerincét a Baptista Szimfonikusok és a Baptista Teológiai Akadémia kibővített kórusa adja, Dr. Almási Kornél Zsolt művészeti vezetésével. A csodálatos nagyzenekari darabok mellett olyan vendégművészek színesítik majd a hangversenyt mint Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere, Pintér Béla gospel énekes és más neves előadók.

Előadásukban a legszebb klasszikus karácsonyi szerzeményeket hallgathatjuk meg, velük együtt énekelhetjük ismert egyházi énekeinket is.

Az este természetesen a társadalmi szerepvállalásról is szól. Baptista vezetők adventi üzenetei mellett megható pillanatokat szerez nekünk Révész Szilvia, az országos Cipősdoboz Akció háziasszonya is. A rendezvény részeként ismert közéleti személyiségekkel átadja az idei év első cipősdoboz ajándékait, és beszámol arról a csodáról, amit az Akció jelent nehéz sorsú magyar gyerekeknek már tizenkét éve.

További információk: 

http://www.baptist.hu/karacsony/

 
 

 
 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka

Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók

Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája

Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!

Lap tetejére