Áldás és tapasztalat: reménységgel tekintenek a jövő elé a pécsi adománypontok vezetői
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. március 09., hétfő 14:56
A nyilvánvaló sikerek mellett a két területi koordinátor, Piszér István és Kámán Tamás folyamatosan a továbblépés lehetőségeit fontolgatja és segít: minap például a kecskeméti baptista gyülekezettől jártak náluk hatan egy baráti beszélgetésre, tapasztalatcserére. A kecskemétiek egy garázsban dolgoznak, de azt már "kinőtték", ezért más, jobb megoldáshoz várják a pécsiek tanácsai mellett az Úr áldását és útmutatását. Piszér István elmondta, hogy váratlan németországi segítséget kaptak az elmúlt év végén. Egy ottani, Pécsre gyakran látogató magyar származású házaspár közvetítésével jutottak hozzá egy jó állapotú teherautóhoz, amit fél évig ingyen használhatnak öreg, sokat szerelt saját járművük helyett. Amikor elutaztak érte, adományokkal megrakodva jöttek haza: az Úr ilyen gazdagon megáldotta azt az utat, jegyezte meg István. A teherautó májusig van náluk, de abban reménykednek, hogy korábbi tapasztalataikhoz hasonlóan azután is megoldódnak majd szállítási gondjaik.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház
Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.
Felfedezettjeink 2026: robotika csapatunk tagja fődíjas lett!
Budapest - Szilágyi Jázmin, a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapatának tagja elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett „Felfedezettjeink 2026” pályázat fődíját.
Mintaiskola modellprogram Tatárszentgyörgyön
Tatárszentgyörgy - A Mintaiskola modellprogram elnevezésű projekt zárókonferenciáját rendeztük meg március 20-án, pénteken a II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános Iskolában.

BELSŐ MENÜPONTOK
