Aloha, Vaiana!
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. december 27., kedd 17:05
Az egész egy akváriummal kezdődött. A sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola 2. osztálya még októberben kapta az eleven terem dekorációt. Órákon, a feladatok végeztével a gyerekek sokszor beültek elé, gyönyörködni benne. Szinte magától értetődően jött az ötlet, hogy a víz témájával még érdemes lesz foglalkozni, például üvegmatricák formájában.
Egerszeginé Monostori Sarolta osztályfőnök ez idő tájt találkozott a Baptista Szeretetszolgálat honlapján azzal a pályázattal, amelyet a Cinema City hirdetett meg. A feladat az óceáni élet kreatív ábrázolása volt. Így született meg az a temperával és üvegfestékkel készült kollázs, amely az osztályterem négy ablakán terül el. A nap fényén keresztül a halacskák, vízicsikók és kagylók szinte életre kelnek. Ezt a dinamizmust sikerült azokon a fényképeken is megragadni, amelyek végül elnyerték a zsűri tetszését és két székesfehérvári (valamint egy különdíjas nyíregyházi) iskola mellett, Saci néni osztálya nyerte el a lehetőséget a Disney legújabb animációs filmjének, a Vaianának megtekintésére.
Az egyeztetések után az osztály december 16-án indult el a székesfehérvári Alba Pláza mozikomplexumába, ahol várta őket a polinéz szigetvilág csodálatos világa Vaiana hercegnővel, a félisten Maui-val, viharos kalandjaikkal és az életre kelt óceánnal. A látványos, zenés film – amelyet a Jégvarázs alkotói készítettek – szinte magával sodorta a gyerekeket, akik aztán jókedvűen, és az élménytől gazdagabban és ettől már kissé fáradtan mentek haza Sárosdra.
...
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.