X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Amerikai kosarasok Vásárosnaményban

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. augusztus 16., szerda 12:08

 

Vásárosnamény – A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő iskola az elmúlt évek nyári szüneteiben több hitéleti angol nyelvi tábor helyszíne volt. Az idén kicsit másként alakult a program, mint az előző években. 

Májusban Szenczy Sándor azzal kereste meg az intézményt, mi lenne, ha ezen a nyáron kosárlabdatábor lenne Vásárosnaményban?  Igent mondtak úgy, hogy a tanítványaik nem tudtak kosarazni, a helyi sportcsarnok közel sem idézi az amerikai körülményeket, a testnevelés pedig nem tartozik a diákok kedvenc órái közé. Mindezek ellenére július 17-én reggel a Hoops for Hope (Texas állam Waco városának 7 önkéntese) 45 tanulóval elkezdte a „munkát”.

A tábor programja hétfőtől péntekig 8 és 11 óra között zajlott, délutánonként pedig a tiszaszalkai általános iskolában megismételték a délelőtti foglalkozást. Mark, a csapatvezető már az első pillanatokban megfogalmazta a hét két legfontosabb célkitűzését. „Két kérdésre keressük a választ”, mondta. „Hogyan lehetünk egyre jobb kosarasok? Hogyan válhatunk egyre jobb emberekké?” Ennek érdekében percre pontosan kidolgozott program szerint végezték a kosárlabda gyakorlatokat a tanulók. Hol mindannyian együtt, hol csoportosan egy-egy tréner irányításával. Másrészt lelkileg is erősödtek, hiszen minden nap az utolsó félórában a csapatvezető igyekezett példabeszédekkel megvilágítani, hogyan válhatnak boldog felnőttekké, ha keresik Isten közelségét, jelenlétét. Végül a napi program utolsó 10 percében a tanulók edzőikkel közvetlenül is megbeszélhették kérdéseiket, választ kaphattak problémáikra.  A hét legfelemelőbb pillanata az volt, amikor több tanítvány döntést hozott Isten mellett.

Pénteken ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a tábor. A csapatok első három helyezettjét éremmel jutalmazták, valamint minden tanuló kapott egy kosárlabdát ajándékba. A grátisz ajándék az volt, hogy 6 tanuló rövidesen kiutazhat Amerikába a Baptista Szeretetszolgálat és a Hoops for Hope felajánlásának köszönhetően.

Azok a diákok, akik elfogadták a meghívást a táborba, életre szóló élménnyel gazdagodtak. Keresztény értékeket ismertek meg, lélekben megerősítést nyertek, nőtt állóképességük és nem utolsó sorban angol nyelvtudásukat is fejlesztették. Élvezték a mozgás örömét!

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére