Az otthonban is készülődtek a nemzeti ünnepre
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. március 11., péntek 18:21
A budapesti Lőportál utcában a szociális munkások és gondozónők segítségével a menekült családok gyermekei kisebb és nagyobb kokárdákat készítettek, valamint az ünnepi alkalomhoz méltó ajtódísszel ékítették átmeneti otthonukban a közösségi termet. A kézműves foglalkozás szervezői munka közben beszélgettek a távolról érkezett fiatalokkal az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről. A gyerekek közül volt, aki megemlítette, hogy például Afganisztánban is hasonlóképpen ünnepelnek. A foglalkozás végén a csoport tagjai megnézték a Ludas Matyi című mesefilmet is.
A Baptista Integrációs Központ együttműködésben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal valamint a nemzetközi szervezetekkel, fontos és aktív tagja a menekülteket ellátók közösségének. A Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthona I. és II. 40-40 férőhellyel jelenleg is telt házzal működik.Az otthonokban a befogadó állomásokról érkezett menekült, vagy oltalmazott státusszal rendelkező családok laknak és anyagi erejük, munkalehetőségeik szerint hozzájárulnak ellátásuk költségeihez.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.

BELSŐ MENÜPONTOK
