Az új Hétköznapi Hős lesz a Cipősdoboz Gála háziasszonya
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. október 03., szerda 12:09
Kistárkány - Ismét kiosztották a Hétköznapok Hőse díjat, amelyet ezúttal, átlépve az országhatárt, Szlovákiában adtak át. A díjazott egy 19 éves felvidéki magyar gimnazista, Bálint Stefánia, akinek köszönhetően immár külhonban is lesz cipősdoboz gyűjtőpont.
A Hétköznapi Hősök díjat Vujity Tvrtko, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete alapította könyvei és előadásai bevételéből. Főként civileknek ítélik oda, akik szélesebb körben esetleg kevésbé ismertek, ugyanakkor példamutató tevékenységükkel saját környezetük példaképei lehetnek. A díjat először 2004-ben adták át, az első díjazott egy 12 éves vak kisfiú volt, aki már akkor arról beszélt, hogy ő soha nem adja fel az álmait. Gergőből azóta Dr. Aranyosi Gergő jogász lett, aki kitüntetéses summa cum ladude minősítéssel végezte el a Miskolci Egyetem Jogtudományi Karát, ma pedig fogyatékkal élőként segít az épeken és egészségeseken.
Az elmúlt években elismerésben részesült a miskolci, majd a pécsi kórház gyermekrák osztálya, ezek az osztályok komplett gyermekkönyvtárat kaptak.
Az ezeréves határon fekvő Ozsdola 6000 iskolaszert kapott, de díjban részesült Pásztory Dóra paralimpikon vagy Kovács György kulcsmásoló, aki 64 évesen kezdett bele az élsportba, miután arról álmodott, hogy egyszer világbajnok lesz. 90 évesen Új-Zélandon teljesült az álma.
Az idei díjazott Bálint Stefánia, akinek ötlete nyomán a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója átlépte az országhatárt, idén már a Felvidéken is lesz gyűjtőpont.
Stefánia a zsebpénzéből segít olyan rászoruló gyerekek iskolatáskáját megtölteni, akiknek nehézséget okoz az iskolakezdés. Stefánia rendszeresen szervez jótékonysági- és érzékenyítő akciókat, legutóbb csaknem félmillió forintot szerzett rászoruló felvidéki magyar gyermekeknek. Stefánia tevékenysége segít egy oltás után megbetegedett fiú rehabilitációjában éppúgy, mint egy hármasikreit egyedül nevelő édesanya mindennapjaiban. A befolyt összeget a hátrányos helyzetben lévő, rendkívül tehetséges gyermekek taníttatására költik.
Stefániának a díjat Kistárkányban adták át, sok száz helyi jelenlétében. Tevékenysége miatt a lányt korábban a Magyar Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövetének nevezték ki, idén ő lesz a Cipősdoboz Akció képviselője, illetve a novemberi Cipősdoboz Gála egyik háziasszonya a Budapest Sportarénában. Lakhelyén gyűjti majd a cipősdoboznyi ajándékokat a Szeretetszolgálat részére.
"Méltó helyre került a díj. Aki olyan elszántsággal küzd az elesettek megsegítéséért, mint ez a gimnazista diáklány, megérdemli az elismerést. Stefánia tenni akarása példaértékű, bizonyítja, hogy az elszántságnak, hitnek és kitartásnak nincs neme, kora, állampolgársága. Az idei díjazott rengeteget tesz nem csak a rászorulókért, de a felvidéki magyarokért is, remélem sokan követik a példáját", mondta a díjátadót követően a díjat alapító Vujity Tvrtko.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

BELSŐ MENÜPONTOK
