Baptista intézmények is segítik a diákok kötelező közösségi szolgálatát
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. február 15., hétfő 12:47
A MOL Új Európa Alapítvány 2014 őszén az iskolai közösségi szolgálat támogatására indította el „KÖSZ!” elnevezésű programját. A kezdeményezés célja, hogy a középiskolai diákoknál elősegítse a 2016. évtől az érettségi feltételének számító iskolai közösségi szolgálat teljesítését.A 15-17 éveseknek szóló iskolai közösségi szolgálat olyan anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység, amit a diákok a helyi közösség vagy egy rászoruló csoport javára végeznek. A 2016-ban érettségiző tanulóknak a sikeres záróvizsgához 50 óra közösségi szolgálat teljesítését kell igazolniuk. Hosszú távon cél a diákokkal az empátia, a szolidaritás és az „adás” kultúrájának megismertetése.
Az Új Európa Alapítványnál 101 pályázat nyert támogatást, amelyben 48 nagyprojekt szerepel. Ezek egyike a budapesti Baptista Integrációs Központ (BIK) „Használd a szakmád!”elnevezésű nagyprojektje. A Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola és Gimnázium szakácsnak tanuló diákjai a BIK által fenntartott hajléktalan átmeneti szállásokon és a családok átmeneti otthonaiban is segítenek. Főzőbemutatót és kóstolót tartanak olyan ételekből, amelyeket egyszerű alapanyagokból, olcsón el lehet készíteni, de mégis egészségesek és finomak. A megfőzött ételek receptjeit kis füzetben gyűjtik össze, s ezeket a családok és a gondozottak magukkal vihetik.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!