Dr. Szilágyi Béla: A reménység, a méltóság és a szeretet ünnepe
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2024. november 05., kedd 19:20
A közmédia tizenharmadik alkalommal meghirdetett, Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciója idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját és az általunk fenntartott Tábitha Gyermekhospice Ház működését, illetve egy új hospice-ház építését támogatja.
Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó projektvezetője a témában tartott keddi sajtótájékoztatón, a törökbálinti Tábitha-házban kiemelte, hogy nemzetközi szintű kampányuk tizenhárom éve példaértékű összefogást valósít meg, közösségi erőt teremtve hidat képez a világ magyarsága, a támogatók és rászorulók között. "A jóindulatú emberek itt közös nevezőre lelhetnek" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 12 évet a szeretet jellemezte, és a Tábitha-ház működése is ezen alapszik, még ha egy fájdalmas témát is hoz felszínre a karácsony közeledtével. Siklósi Beatrix felidézte, hogy az elmúlt években a magánszemélyek mellett színészek, sportolók álltak a nemes ügyek mellé, akár országhatáron kívülről is, hiszen Bud Spencer és Jean Paul Belmondo színészek, valamint Ferenc pápa is az első szóra segítették a Jónak lenni jó! ügyét. Úgy vélte, a Jóisten áldása van a rendezvénysorozaton, mert minden alkalommal összegyűlik annyi pénz, amennyivel igazán segíteni tudnak. Jelezte, hogy a közmédia karitatív összefogásának köszönhetően 2012 óta a felajánlások összértéke meghaladta a 2,3 milliárd forintot.
Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a reménység, méltóság és szeretet ünnepének nevezte a bejelentést, miszerint a 2011-ben Galambos László által alapított gyermekhospice-házat és egy új épület építését támogatja a közmédia. Megjegyezte, hogy a Tábitha-ház tele van élettel, kacagással, nevetéssel, gyerekekkel, aggódó és segítő szülőkkel, szakemberekkel és jószándékú önkéntesekkel, miközben a fájdalom és szomorúság is jelen van. Közölte, hogy a nyitás óta 350 érintett család kapott segítséget a házban, 160 szülő mégis elveszítette gyermekét, de azóta is "fogják a kezüket". "Azért épül most egy új ház, hogy ezt a segítséget minél többen igénybe vehessék. Reményeink szerint ez az országban egyedülálló, korszerű, minden szempontból európai színvonalú létesítmény a közeli jövőben megnyithatja kapuit" – tette hozzá.
Benyó Gábor, a Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatója elmondta, hogy a Tábitha-ház az ország egyetlen olyan intézménye, ahol a krónikus betegségben szenvedő, vagy életük végén lévő gyerekek, az emiatt nehéz helyzetben lévő családok megértéssel, szeretettel, gondoskodással segítséget kaphatnak. Megemlítette, hogy a ház kapacitása jelenleg öt ágy, ám az igény sokkal nagyobb. Elmondta, Magyarországon évente 1500 gyerek hal meg, a betegségben elhunytak száma évi 700-800.
Idén a Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét több módon lehet segíteni: 300 forinttal a 1355-ös telefonszám hívásával, illetve SMS küldésével ugyanerre a telefonszámra. A közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet fix áron megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 22-i, egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.
(A fotón: Buda Gábor énekes, zeneszerző, az Alma együttes tagja, Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó projektvezetője, Janza Kata előadóművész és Benyó Gábor, a Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatója az adománygyűjtő akciójának törökbálinti sajtótájékoztatóján.)
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.
Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás
Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.
Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.