Támogatás a rendőrségnek, segítve a határon szolgálók munkáját
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. június 02., péntek 11:15
Dunakeszi – A migránsválság kialakulása óta katonáink és rendőreink rendvédelmi és határőrizeti feladatokat hajtanak végre a déli határszakasz területén. A rendőrök munkáját négylábú társaik segítik: dolguk igen fontos, megérdemlik, hogy tisztelegjünk előttük. A Baptista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek elnevezésű programjának keretén belül június elsején kétszázezer forint értékben adott át támogatást, ezzel a rendőrség a határon szolgálatot teljesítő rendőrkutyák ellátását javíthatja.
A segélyszervezet – a tavaly életre hívott „Állati Álmok” elnevezésű kampánya keretében – az országhatárokon szolgáló, valamint a katasztrófák után bevetett, túlélőket kutató mentő és kereső kutyusok támogatását is céljául választotta. A Baptista Szeretetszolgálat 2016 végén részt vett a Fressnapf „Segítő kéz - Állati Küldetés” (http://www.fressnapf.hu/segito-kez-allati-kuldetes/) kampányban, melynek során harmadik helyezést ért el. A helyezésért járó támogatás átadása június 1-én történt meg Dunakeszin, a rendőrség kutyakiképző központjában.
Kovács Péter rendőr főtörzszászlós és kollégája kutyájukkal többször láttak már el feladatot a déli határszakasz területén. A kiképzéshez szükséges eszközöket az egyik Fressnapf-boltban a rendőrök és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai közösen vásárolták meg. A határon feladatot ellátó kutyusok sokkal jobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mint a városi közterületeken szolgáló társaik. Különböző fertőzések és élősködők is veszélyeztetik egészségüket: Kovács Péternek nemrég egyik 5 éves szolgálati kutyáját kellett „nyugdíjazni” betegsége miatt. A rendőrök társként tekintenek négylábú segítőikre, akikben mindig megbízhatnak és számíthatnak rájuk bármilyen helyzetet kelljen megoldaniuk. A mondás, hogy „a kutya az ember leghűségesebb társa”, rájuk hatványozottan igaz, mert akár az életüket is kockáztatják gazdájukért, a biztonságért – értünk!
Segítse hűséges négylábú társainkat!
A rendőrkutyáknál általában öt-hat év az átlagos szolgálati idő – Jelenleg csak a rendőrségnél 500-600 kutya szolgál – A rendőrkutyák zöme németjuhász, de mellettük vannak maliniosok, rottweilerek, de schnauzerek, labradorok, hannoveri vérebek, magyar vizslák és spánielek is – Keverék kutyák ugyancsak dolgoznak kiváló teljesítményt nyújtva – A kutyák zöme a közterületeken az időjárás viszontagságainak kitéve és veszélyes körülmények között látják el feladataikat, a mentő- és keresőkutyák a katasztrófák során életeket mentenek – A határvédelemben közel félszáz kutya is részt vesz.
Biztonságunk az ő biztonságuk is!
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.