Gasztronómia és bibliaismeret Vásárosnaményben
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. március 10., kedd 12:14
A vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskolamárcius 6-án és 7-én rendezte a - fenntartó Baptista Szeretetszolgálat által támogatott - II. Gasztronómiai és Bibliaismereti Versenyt, amelyre hat csapat nevezett. Ott volt a megmérettetésen a vendéglátók együttese mellett a debreceni Aranybika Vendéglátóipari Baptista Szakképző Iskola, a tapolcai Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Szakképző Iskolája, a kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola, a nagykállói Kállay Rudolf Szakiskola, a budapesti Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola. A versenyzők pincér, szakács, cukrász és bibliaismeret kategóriában mérték össze tudásukat.
A verseny ünnepélyes megnyitóján az iskola igazgatónője köszöntötte a vendégeket, a diákok rövid kulturális műsorral kedveskedtek, majd bemutatkoztak az intézmények képviselői. A vendéglátós diákok szakmai totó kitöltésével kezdték a versenyfeladatok teljesítését, a szakács- és cukrásztanulók elhelyezték díszmunkáikat az iskola aulájában, a cukrászok tíz-tíz islert és linzert, valamint egy "kikészített" süteményt varázsoltak elő, a szakácsok pedig megfőzték az általuk összeállított háromfogásos menüsort. A pincérek menükártyát készítettek egy kisorsolt alkalomra, majd megterítették a díszasztalt.
A teljesítményeket neves szakemberekből álló zsűri minősítette, a bibliaismeret kategóriában induló versenyzők tudását játékos feladatokkal ellenőrizték és értékelték. A legjobb pincérnek a vásárosnaményi iskola diákja, Gál Cintia bizonyult, szakács és cukrász kategóriában Kiss Roland Imre, Szabó Dániel Sándor, Csabai Viktória Szabina és Kiss Anita győzött, ők négyen Debrecenből érkeztek a megmérettetésre. A bibliaismereti versenyt Gergely Anita és Kovács Ibolya nyerte Kisújszállásról. Az összesített csapatverseny díját, egy jeruzsálemi utazást a Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola együttese érdemelte ki.
Az eseményen Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke méltatta a diákok teljesítményét.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.

BELSŐ MENÜPONTOK
