“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Gyermekkönyvek határtalanul, szeretettel

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2021. december 09., csütörtök 13:03

 

Beregszász – Cipősdoboz könyvtár címszó alatt a Baptista Szeretetszolgálat egy Vujity Tvrtko által felajánlott könyvtárat adományozott a kárpátaljai iskolásoknak. Az egymillió forint értékű, több mint 800 könyvet Beregszászban, a Kossuth Lajos Líceumban adták át.

 

Az alkalmon dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke mellett az ismert riporter is jelen volt. Mint mondta, nagy szeretettel hozta el a csodálatos gyermekkönyveket.

– Mindig is nagy szeretettel fordultam a határon túli kisebbségek felé, hiszen jómagam is határon túli kisebbség tagja vagyok, magyarországi horvát. Ennek az adománynak az egyik célja az, hogy kihangsúlyozzuk, a felvidéki magyar nem szlovák, a kárpátaljai magyar nem ukrán és így tovább. Az a legfontosabb, hogy megőrizzük kultúránkat, hitünket és anyanyelvünket. Én ehhez próbálok meg hozzájárulni ezzel a könyvtárral, mert nekem egy magyar gyermeknél nem számít az útlevelének a színe – jegyezte meg Vujity Tvrtko, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete. A riporter elmondta, az előadásaiból és a könyvei bevételéből minden évben könyveket vásárol, melyeket határon túli közösségeknek ajándékoz.

– A magyar könyvek azt szolgálják, hogy az itt élő csodálatos gyermekek a jövő generációjára is át tudják örökíteni a saját anyanyelvüket. De emellett néhány doboz játékot is hoztunk, melyek nem nyelvfüggőek, vagyis az ukrán gyermekek is játszhatnak velük, tehát nemzetiségi hovatartozás nélkül, horvát ember magyarnak, magyar ember ukránnak tud segíteni – hangsúlyozta Vujity, majd köszönetet mondott Szilágyi Bélának, Babják Zoltánnak, a Beregszászi kistérség polgármesterének és kollégájának, K. Debreceni Mihálynak a segítségért, hogy az adomány célba érhetett.

Szilágyi Béla elmondta, biztosak abban, hogy a felajánlás, amihez a szeretetszolgálat szívesen csatlakozott, segít megérteni a körülöttünk lévő világot.

– Szervezetünk büszkén viseli a nevét, hiszen mi valóban a szeretetnek vagyunk a szolgái, hiszen mi más változtathatná meg a világot, mint maga a szeretet. Mi a magunk részéről hálásak vagyunk, hogy egy nemzet lehetünk az itt élőkkel, önökkel – mondta a szeretetszolgálat elnöke.

Babják Zoltán kifejtette, Ukrajna erősebb attól, hogy laknak itt magyarok.

– Ez a kisebbség, ez a kulturális tömb, aminek a fővárosa Beregszász, egyedüli az országban, ahol a képviselőtestület többsége magyar nemzetiségű és a polgármester is magyar – fejtette ki a polgármester, majd köszönetet mondott a nagylelkű adományért.

A gyermekkönyvek beregszászi és a Beregszászi kistérség iskoláiba, könyvtáraiba jutnak el, csodálatos karácsonyi ajándékként.

Forrás: KISZó

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Mi is Érintők lettünk!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Lap tetejére