“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Háborús menekült ukrajnai gyerekek és családok táboroztatása

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2022. július 15., péntek 13:03

 

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány kezdeményezésére és segítségével július elején egy hétig üdülhetett Bodrogolasziban közel hetven hazánkban tartózkodó ukrán menekült, akik a Zöld Kör – valamint Bodrogolaszi Község – vendégszeretet élvezve ismerhették meg Tokaj-hegyalját.

 

A Hajdúságban és a főváros környékén elhelyezett, főleg fiatalokból álló táborozók azzal a céllal érkeztek hozzánk, hogy a háború gyötrelemitől távol kikapcsolódhassanak és egy kis időre megfeledkezhessenek a szomorú valóságról. A táborlakók délelőttönként a következő fakultatív szabadidős és készségfejlesztő programokból válogathatott: gitár és magyar nyelvoktatás, horgászat, rajzolgatás és játék. E mellett Bodai Nóra és Rámpay Mihály pszichológusok csoportos, valamint egyéni foglalkozások keretében próbálták a háborús konfliktus okozta traumát oldani a táborozókban.

Délutánonként a Bodrog folyó kínálta vízisport lehetőségekkel, a vámosújfalui Búzavirág Alapítványnál kézművességgel, valamint strandlátogatással és túrákkal kedveskedtünk az otthonuktól megfosztott keleti szomszédainknak. Esténként kulturális elemek vegyültek a tábortűzzel, ahol kiváló alkalom kínálkozott az ismerkedésre – hiszen a résztvevők zöme is csak most találkozott egymással.

A tábor az ENSZ menekültügyi intézményének támogatásával valósult meg.

Fotó: Zöld Kör archívum

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét

A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.

Lap tetejére