Hittörténetek a baptista iskolában
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. január 27., péntek 12:53
Ribáné Horváth Enikő igazgató asszony köszöntötte házigazdaként az egybegyűlteket, majd felkérte Steiner Józsefet, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatóját arra, hogy ismertesse a B49 elnevezésű program történetét, célját, és mutassa be az eseményen előadókat. Steiner József, aki a B49-es program vezetője is, elmondta: a szeretetszolgálat célja az, hogy fenntartóként színvonalas oktatásra adjon lehetőséget az iskolák számára, de amint azt Szenczy Sándor, a segélyszervezet alapító elnöke megálmodta, a B49-es program keretében a hitet és a keresztyén értékeket is szívesen bemutatjuk az érdeklődőknek, mindazoknak, akik nyitottak erre. Szabó Balázs gospel énekes és Agárdi Szilvia énekesnő dalai vezették fel Szenczy Sándor előadását. A lelkész szenvedélyes hangú beszédében megszólította a fiatalokat, kifejtve, fontos az, hogy Istennel személyes kapcsolatunk legyen. A Duna Televízió stábja az esemény felvétele után interjút készített Szenczy Sándorral.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
NoPlanetB projekt: Középpontban a Föld és a klíma védelme
Budapest - Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány május 22-én a Diák Újságírók Egyesületének (DUE) szokásos éves rendezvényén vett részt az UP Rendezvénytérben, Újpesten.
„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk
Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”
Megszerveztük az I. Bapti Kupát
Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

BELSŐ MENÜPONTOK
