“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Ízek, formák, barátságok: nagyszerű hazai siker a 21. gasztronómiai versenyen

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. április 13., szerda 11:31

 

Négy ország nyolc kétfős, egy szakácsból és egy felszolgálóból álló csapata mérte össze tudását a gasztronómia különböző területein. Az úgynevezett alapanyagkosár csupa hazai élelmiszerekből állt, ezek tartalmának listáját a rendezők már hónapokkal ezelőtt elküldték a külföldi résztvevőknek. Hiába: a tapolcaiak fölényét a külföldiek hosszú felkészülése sem tudta megkérdőjelezni. A neves gasztronómiai szakemberekből álló zsűri nem csak az ételek minőségét és külsejét, hanem a koktélkészítést („húsvét” és „Balaton, a magyar tenger” témakörben), a felszolgálást, de még a megterített asztalok látványát is pontozta.

A szakácsoknak négyfogásos menüt kellett készíteni. A két tapolcai csapat nyúlkolbászt, balatoni halászlét, bárány csevapot és túrólabdát, illetve marhanyelv kocsonyát, savanyúkáposztás pontylevest, bárány roládot és chilis-csokis túróbombát tett az asztalra, s végeredményben a tapolcai 6-os csapat (Keringer Krisztián és Takács Ákos) szerezte meg a győzelmet a tapolcai 5-ös csapat (Libinyi Bence és Páhi Adrián) előtt. Harmadik helyezett a stadthageni 7-es számú együttes lett. Az iskolák versenyét így természetesen Tapolca nyerte Stadthagen, Wroclaw és Carcassone előtt.

A díszebéd vendége volt Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója és Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere is. Szollár Gyula, a Széchenyi István Baptista Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy az elmúlt 21 esztendő versenyein mennyi szép emléket gyűjtöttek a vetélkedés során. „A megterített asztalokat látva úgy érzem, egyre színvonalasabb lett ez az esemény, hiszen ma már maga az is versenyben dől el, ki képviselheti az iskolát”, mondta az intézményvezető. Majd hozzátette, „azon kívül, hogy más kultúrákkal találkozunk és más, távoli tájak gasztronómiáját ismerhetjük meg, évről-évre új barátságok szövődnek, miközben a fiatalok alkotva találkoznak egymással.”

A vendéglátók a vetélkedés megszervezése mellett gondoskodtak arról is, hogy a külföldi diákok és kísérőik megismerhessék Tapolca és a vidék nevezetességeit, szépségeit.           

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére