Jót tenni: népkonyha a legjobban rászorulóknak
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. május 19., kedd 14:10
Az ételosztó állomást és a programot működés közben május 19-én, kedden mutatták be Bárdudvarnokon és a környező településeken. A mobil ételosztó jármű (amelyhez a támogatást az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkársága biztosította) a legelmaradottabb területeken úgy képes ellátni a népkonyhai szolgáltatást, hogy nem szükséges hozzá egyéb infrastruktúra, csak készétellel kell feltölteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden munkanap több száz rászoruló, nincstelen, vagy a létminimum alatt élő juthat egy tál meleg ételhez.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

BELSŐ MENÜPONTOK
