Konferencia az emberkereskedelemről
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 03., kedd 13:42
A Baptista Szeretetszolgálat 2014-től 2016-ig a Pádovai Egyetem Emberi Jogi Központjával és a Velencei Önkormányzat Szociális Osztályával partnerségben valósít meg egy 24 hónapos Európai Bizottság által finanszírozott projektet, melynek címe: Emberkereskedelem és kizsákmányolás áldozatai a sebezhetőség és az illegalitás között. A programban partner még Franciaország és Románia, egy nizzai és egy bukaresti emberkereskedelem ellenes szervezet.
A program hangsúlyos része egy több napos tréning, amit a területen dolgozó szakemberek számára tart a segélyszervezet. Két egynapos képzést volt korábban Hatvanban és Kiskőrösön, a következő állomás Szarvas. November 4-től 6-ig a Liget Hotel látja vendégül több a több mint 60 résztvevőt, akik különféle területekről érkeznek. Olyan szakemberek ők, akik bármely módon találkozhatnak emberkereskedelem, illetve kizsákmányolás kiskorú, gyermek vagy felnőtt áldozataival. Tagjai a jelzőrendszernek és az áldozatirányító hálózatnak, pedagógusok, iskolaigazgatók, rendőrök, gyámok, gyermekotthonok nevelői, áldozatsegítő szakemberek, ügyészek, bírók, családsegítők, gyermekjóléti szakemberek, pártfogók.
A program a gyakorlati feladatokra összpontosít és tréning jelleggel képzi a résztvevőket.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

BELSŐ MENÜPONTOK
