Látogatás, tapasztalatcsere a Baptista Integrációs Központban
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. március 02., szerda 15:33
Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa, a program szervezője elmondta, korábban is hangsúlyozták az együttműködést és a más szervezetek munkatársaival való kapcsolatfelvételt. E sorba illeszkedik a keddi látogatás is, amely igen hasznosnak bizonyult a segélyszervezet és az intézmény számára, hiszen lehetőség adódott a kötetlen tapasztalatszerzésre és cserére, amely fontos a (szociális) szakmai fejlődés szempontjából. Ghyczy Gellért szerint lényeges, hogy azok a szakemberek, akik a jogszabályi feltételeket, a finanszírozási kereteket előkészítik és tanácsot adnak a döntéshozók számára, helyszíni élményeket szerezzenek az intézményekben. Ezek segítséget nyújthatnak egy-egy probléma megoldásához, vagy szakértői anyag elkészítéséhez.
„A Baptista Integrációs Központ alapvetően fontosnak tartja a mindennapi munka során összegyűjtött tapasztalatok átadását, hiszen a nyitottság és együttműködés az, amelynek keretében a szakmai munka fejlesztése elérhető. Örömteli, hogy a minisztérium szakmai főosztályának munkatársaiban partnerre találtunk e törekvésünkhöz”, értékelt Ghyczy Gellért. A Baptista Szeretetszolgálat, illetve a Baptista Integrációs Központ vezetőinek az a szándéka, hogy hasonló látogatásokra invitálja más karitatív és az illetékes állami szervezetek, hivatalok érdeklődő munkatársait, szervezeti egységeinek tagjait.

Fotó: Serafin József, a Baptista Integrációs Központ szociális módszertani vezetője tájékoztatta a vendégeket a Baptista Szeretetszolgálat működéséről
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
NoPlanetB projekt: Középpontban a Föld és a klíma védelme
Budapest - Tudomány, társadalom, igazságos átmenet: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány május 22-én a Diák Újságírók Egyesületének (DUE) szokásos éves rendezvényén vett részt az UP Rendezvénytérben, Újpesten.
„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk
Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”
Megszerveztük az I. Bapti Kupát
Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

BELSŐ MENÜPONTOK
