“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2025. október 18., szombat 17:58

 

Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.


Soltész Miklós az ünnepségen elmondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt ő maga is részese volt annak a folyamatnak, amikor megváltoztatták a sportfinanszírozást. Felidézte: korábban sok nehézségbe ütközött a sport támogatása, „sok fekete és szürke pénz” kellett hozzá. 2010-től azonban lehetővé tették, hogy a cégek a társaságiadó-kötelezettségük terhére támogathassanak bizonyos kiemelt csapatsportágakat – ismertette. Soltész Miklós gratulált a tornacsarnok felújításához, és sok sikert kívánt a csepeli iskola fiataljainak. A diákokhoz fordulva azt is mondta: fontos az egyéni ambíció, ugyanakkor a sportoló fiatalok ne csak az egyéni törekvéseiket nézzék, hanem szóljon a közösségről is az elvégzett munkájuk. „A közösség mindannyiunk életét erősíti” – húzta alá az államtitkár, aki Puskás Öcsi példáját idézve elmondta, hogy 1956-ban a világhírű labdarúgó elhagyta ugyan a hazáját, mert az „szűknek bizonyult neki”, de mégis élete végéig magyar nemzetben gondolkodott, mindig hűséges volt Kispesthez, a Honvédhoz, valamint a feleségéhez és családjához is.

 

Az oktatási intézményt 1991-ben alapították, történetének kiemelkedő dátuma 2012. szeptember 1-je, mely időponttól a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy vált a fenntartóvá. Ez az esemény változást hozott az iskola filozófiájában, mindennapi életében, a tanárok szemléletében, új lehetőségeket nyitott a közösségnek. Az egykor kis létszámú, családias hangulatú, alig 80-100 tanulóval rendelkező alapítványi iskola egy 300 fős oktató-nevelő munkát végző remek sportiskolává vált, amely a 2013-2014-es tanévtől a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt sportiskolája lett. Az intézmény sportolói kiemelkedő nemzetközi és hazai eredményeket értek el, melyre méltán büszke az iskola és a segélyszervezet.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Mi is Érintők lettünk!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Lap tetejére