Modern grundmese Seregélyesen
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. június 14., vasárnap 20:41
A rendező, Kalányos Tamás elmondása szerint az előadás szövegét a gyerekek alkották, a jeleneteket improvizálások során hozták létre. „Úgy gondolom, ez a mű ma is aktuális, örök darab. Mindenkinek volt grundja, mindannyian hittünk az élethosszig tartó barátságokban. Bízom benne, hogy ez a lendületes, látványos előadás sikeresen átadja azt a világi lüktetést, amelyben a mai kor Nemecsek Ernője, Boka Jánosa, Geréb Dezsője nevelkedik”, mondta Kalányos Tamás.
A kétfelvonásos, szabadtéri előadást kaszkadőr, élőzene, modern díszlet és jelmez színesíti. A külsős rendezői gárda Budapestről csatlakozott a vállalkozáshoz. Seregélyesen egy kulturális fesztivál-kezdeményezés kapujában állnak a szervezők, Sajtos József, az iskola igazgatója és az előadás megálmodója kiváló házigazdaként és producerként áll a „Pál utcaiak” mögött. Az előadás fővédnöke Szenczy Sándor a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
A Seregélyesi Madárlátta Fesztivál elsőévi színházi bemutatójaként A Pál utcai fiúk június 27-én, 20 óra 30-tól lesz látható.
További információk: 20/615-2883. (Jegyek csak elővételben vásárolhatók, korlátozott számban, 1000 forintos egységáron.)
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.

BELSŐ MENÜPONTOK
