Most sem maradtak érmek nélkül
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. április 16., szombat 10:24
Szegeden a „B” kategóriások hat-hat meccset játszottak, míg az „A”, azaz nyílt kategóriások a csoportmérkőzéseket követően kieséses rendszerben a főtáblán folytathatták a küzdelmet. A Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai nem vallottak szégyent. Kategóriájában és korcsoportjában Zsuppán András és Szalai Kira második, Deák Barnabás harmadik, Helbig Nick ötödik, Károlyi Napsugár hatodik, Deák Barnabás harmadik helyen végzett. A középiskolás Nagy Márton, az iskola sportegyesületének, a Seregélyesi Pelikán DSE-nek a versenyzője, az egykori tanítvány ugyancsak harmadik lett.
E megmérettetés után egy héttel rendezték az U 15-ösTollaslabda Magyar Bajnokságot Budapesten. Az iskola sportegyesületének színeiben hat versenyző indult, közülük négyen érmet is szereztek. A versenyt a párosok kezdték, s hamar eldöntötték, kiknek kell a másnapi elődöntőkben szerepelni. A fiú és a lány páros is bejutott a legjobb négy közé. Az egyéni meccsek következtek, a csoportokból csak az első juthatott fel a főtáblára. Egy seregélyesi diák kivételével mindenki elérte ezt, a nyolc közé azonban már csak hárman verekedték be magukat. Ám így is szépen versenyzett Kustán Noémi, valamint hatalmas küzdelemben továbbjutott Deák Barnabás és Nagy Márton is. Végül Deák Dorina és Kustán Noémi egyéniben harmadik, Deák Barnabás első, Nagy Márton második lett, a fiú párosok közül pedig Deák Barnabás és Nagy Márton bizonyult a legjobbnak. Deák Barnabás végzett a legeredményesebben a fiúk közül.


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

BELSŐ MENÜPONTOK
