Nyári napközis tábor Miskolcon
Szerző: Bejegyzés: 2014. július 23., szerda 00:00
A gyerekek részt vettek bibliai tanításokon, kézműves foglalkozásokon, kutyás bemutatón, de ellátogattak a Miskolci Vadasparkba és a Miskolc Megyei Jogú Város Tűzoltóságára is, ahol részt vettek egy próbariasztáson. A bibliai tanítások minden alkalommal közös zenés dicsőítésekkel zárultak, valamint kézműves foglalkozások kapcsolódtak a tanításokhoz. A táborozók egész héten két csapatot alkottak, így készültek a csapatzászlók, az igazi csapat himnusz, és a sorversenyek sem maradtak el. Utolsó nap zárásképp tábori buli várta a gyerekeket, ahol volt vattacukor, lufi-hajtogatás, arcfestés, zenés, táncos hangulat, oklevelek, ajándékok. A résztvevők jelezték, már alig várják, hogy jövőre is megrendezésre kerüljön a tábor, melynek munkájában önkéntes segítők is résztvettek.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Áldott karácsonyi ünnepet és békés, boldog új esztendőt kíván Önnek a Baptista Szeretetszolgálat!
Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki!
A 2025-ös év adventjén már 22. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az általa meghonosított és azóta egyre népszerűbb Cipősdoboz Akciót, amely amerikai mintára mára Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi, jótékonysági kezdeményezése lett.
Ezer cipősdoboz ajándék érkezett a MOL munkatársaitól !
Budapest - A MOL kollégái ezer cipősdoboz adománnyal járultak hozzá idén a Baptista Szeretetszolgálat országos gyűjtéséhez.

BELSŐ MENÜPONTOK
