“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Nyelvtanulás az alapvető értékek jegyében

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. július 09., szombat 11:44

 

Bárkányiné Vohl Mária igazgató az öt nap végén a szülőket köszöntve elmondta: bár vannak, akik ezt még némi meg nem értéssel fogadják, a Biblia alapvető értékeket közvetít és ezek szellemében szervezték az idei nyelvi tábort is, amelynek foglalkozásai során leginkább a mindennapi élet jeleneteit gyakorolták angolul és németül a fiatalok. Tíz nyelvi önkéntes érkezett az Egyesült Államokból (többségük texasi baptista gyülekezetekből), de eljött két osztrák vendég is Bécsből, illetve Grazból. Miután a gyerekek saját műsorukkal bizonyították a tartalmas héten tanultakat, az amerikai Anne a vendégek nevében szólva csodálatosnak értékelte a Sárosdon töltött hetet. Azt mondta, minden évben nagyon várják ezt a lehetőséget, hiszen számukra a sárosdi egy különleges iskola, ahol rendkívüli barátságok szövődnek. A nyelvi önkéntesek munkáját Kovács Dániel iskolalelkész köszönte meg. A tábor hetében a sárosdi általános iskolában volt látható az a kiállítás, amely a Baptista Szeretetszolgálat fennállásának 20. évfordulójára készült, felidézve a segélyszervezet küzdelmes mindennapjait, a szegények és más rászorultak érdekében indított programjait, a háborúk és természeti katasztrófák idején végzett tevékenységét, az intézményhálózat kialakítását.

Alig múlott el a bibliaismereti nyelvi tábor hete, július 11-én, hétfőtől alkotótábor kezdődik a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézmény szervezésében sok-sok zenével, színjátszással, koncerttel, múltidézéssel, nevetéssel.          

 

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Én vagyok az élet kenyere…”: konferencia az önkéntességről

Budapest - A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ konferenciára várta vendégeit csütörtökön Budapesten, a Benczúr utcai Baptista Házba – a téma az önkéntesség volt.

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Lap tetejére