Önkéntesség az áldozatsegítés és a karitatív munka más területein
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2023. június 08., csütörtök 17:48
Budapest – Az önkéntességgel járó kihívásokról osztotta meg tapasztalatait minap Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az Igazságügyi Minisztérium egyik szakmai fórumán.
Az Igazságügyi Szakmai Irányítási Főosztály szervezésében – az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítő szakterületével összefüggő feladatokat ellátó munkatársak, az áldozatsegítő központok koordinátorai, továbbá meghívott előadók részvételével – minden hónapban koordinátori értekezletre kerül sor. Ezek legfontosabb célja az áldozatsegítő központok működtetésével kapcsolatban aktuálisan felmerülő feladatok áttekintése, megvitatása. A legutóbb – június 7-én, szerdán – megrendezett fórumon jelen volt és előadást tartott Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Dudás Erika, a LESZ (a Lelki Elsősegély Telefon Szolgálatok Szövetsége) elnöke is, elsősorban az önkéntesek toborzása, szűrése és felkészítése során szerzett tapasztalataikról beszéltek.
Gál Dávid – 27 év tapasztalatait összegezve – egyebek mellett hangsúlyozta a motiváció és felkészítés, valamint a jól definiált feladatok fontosságát. A különböző humanitárius feladatok ellátása, az áldozatsegítés, az emberkereskedelem áldozatainak támogatása, az általános segélyezés, az adománygyűjtő akciók és a természeti katasztrófák, háborús helyzetek során számos kritériumnak kell megfelelnie egy olyan önkéntesnek, aki professzionális módon működő segélyszervezettel dolgozik együtt. Az eltelt évek során a Baptista Szeretetszolgálat sok-sok ezer önkéntes munkáját, segítségét vette és veszi igénybe, koordinálta határainkon kívül és a távoli országokban, miközben hatékony együttműködést alakított ki magyarországi és külföldi egyházi és civil szervezetekkel, oktatási és szociális intézményekkel.

...
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Áldott karácsonyi ünnepet és békés, boldog új esztendőt kíván Önnek a Baptista Szeretetszolgálat!
Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki!
A 2025-ös év adventjén már 22. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az általa meghonosított és azóta egyre népszerűbb Cipősdoboz Akciót, amely amerikai mintára mára Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi, jótékonysági kezdeményezése lett.
Ezer cipősdoboz ajándék érkezett a MOL munkatársaitól !
Budapest - A MOL kollégái ezer cipősdoboz adománnyal járultak hozzá idén a Baptista Szeretetszolgálat országos gyűjtéséhez.

BELSŐ MENÜPONTOK
