“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Ózongenerátor adomány érkezett a Cipősdoboz Akció részére

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. november 24., kedd 12:20

 

Kecskemét –  A járványhelyzetre való tekintettel a Szinimpex Kft. idén ózongenerátorral segíti a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akcióját. 


Egy ózongenerátort kapott a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciója, aminek használata a kontaktmentes dobozgyűjtés mellett biztosítja majd a dobozok fertőtlenítését. Kovács Szinisa, a Szinimpex Kft. ügyvezető-tulajdonosa elmondta: úgy döntöttek, idén – a pandémiás helyzetre való tekintettel – egy ózongenerátor kölcsönadásával támogatják a karitatív kezdeményezést, majd hozzátette, nem először támogatják az akciót, mivel ez cégük szellemiségével is összhangban van és fontosnak tartják az adományozást, az adományozás szokásának megteremtését a magyar cégek körében.  Miért éppen a Cipősdoboz Akcióra esett a választásuk? Szívükhöz közel álló ez az adományozási kampány, annak célja és üzenete.   

Köszönjük a felajánlást ebben a kihívásokkal teli, nehéz időszakban!  

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk

Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”

Megszerveztük az I. Bapti Kupát

Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.

Lap tetejére