X

“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Beiktatták a baptista egyház vezető tisztségviselőit

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2016. június 08., szerda 12:01

 

Az ünnepség 16 órától kezdődött, az imaház már a kezdés előtt megtelt az ünnepeltekkel, a határainkon innen és kívülről érkezett vendégekkel, a gyülekezet tagjaival. Bereczki Lajos, a közgyűlés elnökének imádságával kezdetét vette az ünnepélyes istentisztelet, majd a testvéri szeretet áldásának igéi hangzottak el a 133. zsoltárból. A bevezető igehirdetés szolgálatátSzeverényi János, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) elnöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói lelkésze végezte. Katona Béla, a Választási Bizottság elnöke kiemelte, hogy ilyen nagy arányú támogatás és bizalom még soha nem mutatkozott meg a vezetők felé egyetlen választás során sem. Ezt követően az április 23-i Közgyűlés által megválasztott vezetők és tisztségviselők ünnepélyes fogadalomtétele következett.

A 2016–2020-ig tartó időszakban ismét Papp János egyházelnök és Mészáros Kornél főtitkár vezetik az egyházat az Isten által kijelölt úton. A Felügyelőbizottság tagja lett Balogh Barnabás, Bödő Sándor, Dobner Péter és Pető Albert. A fogadalomtételt követően id. Kovács Géza lelkipásztor kért áldást az országos vezetőkre. Az ünnepi alkalmat a Jobbágy család kamarazenekara, az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola kórusa és az újpesti gyülekezet énekkara gazdagította.

A beiktató ünnepség Papp János és Mészáros Kornél székfoglaló beszédével folytatódott, majd Durkó István és Simon Norbert bizonyságtételét hallgathatták meg a résztvevők. A beiktatott tisztségviselőket elsőként dr. Szűcs Zoltán, a Presbiteri Tanács leköszönő elnöke, majd Szűcs Sándor, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének alelnöke köszöntötte. Ezután Magyarország kormánya képviseletében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tolmácsolta Balog Zoltán miniszter üdvözlő szavait, és Molnár Szabolcs, Újpest polgármester-helyettese köszöntötte az ünnepelteket.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a társegyházak képviselőinek köszöntése következett: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója, dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora, dr. Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense, Kecser István, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség főtitkára, Ujváriné Szabó Anikó, az Európai Baptista Nőszövetség elnökének köszöntőit hallhatták a megjelentek. A szónokok a testvéri kapcsolatok, a keresztény egység, az egymás iránti szeretet fontosságát hangsúlyozták.

Az ünnepséget követő fogadáson a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola diákjai magas színvonalú szolgálatukkal, kiemelkedő munkájukkal vívták ki a vendégek nagyrabecsülését.

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Újra elindult a Cipősdoboz Akció, elkezdődött a dobozolás

Budapest - Idén 21. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott

Székesfehérvár - A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.

Lap tetejére