Példát mutattak: gyermekotthonban járt a kosárlabda válogatott
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2024. november 20., szerda 09:04
A magyar férfi felnőtt kosárlabda-válogatott nem csak a pályán, hanem a közösségben is példát szeretne mutatni. A játékosok a stábbal együtt minap meglátogatták a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő székesfehérvári Befogadlak Baptista Gyermekotthont, hogy időt töltsenek a gyerekekkel, inspirálják őket, megismerjék mindennapjaikat.
A vendégeket Köbli Kitti intézményvezető tájékoztatta az otthon életéről, amely 2015 óta nyújt biztonságos és támogató környezetet nehéz sorsú gyermekek számára. Elmondta: az intézmény öt lakóegységből áll, ezekben 48 gyermek él. A legkisebbeket 6 éves korukig látják el, van egy úgynevezett baba-mama csoportjuk, ahol az édesanyák a gyermekeikkel együtt lehetnek, három további csoportban pedig 6-tól 18 éves korú gyermekek és fiatalok töltik mindennapjaikat, akik közül sokan nehéz családi háttérből érkeztek. Köbli Kitti hozzátette, az otthon célja, hogy a testi, érzelmi és értelmi fejlődést elősegítse, és olyan alapokat nyújtson, amellyel önálló, sikeres életet lehet építeni.
„A gyermekek édesszülőktől, nevelőszülőktől, más gyermekotthonból, akár kórházból kerülnek hozzánk, sokszor már nem az első gondozási helyükként. A családban ért sérelmek, rossz körülmények, esetleg bántalmazás miatt rengeteg a feldolgozandó trauma az életükben, nagy kihívást jelent integrálásuk az iskola és a munka világába”, mondta Bihary Gáborné Stefi, az otthon egyik nevelője.
A gyermekek többsége egész évben az intézményben él, mivel csak keveseknek van lehetőségük hazalátogatni. A nevelők és gyermekfelügyelők folyamatos, váltott műszakban gondoskodnak a fiatalokról. Munkájukat szoros együttműködésben végzik a gyámhivatallal, gyermekvédelmi gyámokkal, iskolákkal, orvosokkal és más szakemberekkel.
A látogatás során a kosárlabda-válogatott tagjai – miközben a sport világáról, a kitartás és a csapatmunka fontosságáról beszéltek –, a gyerekekkel közvetlen kapcsolatot teremtettek. Számukra fontos, hogy ne csak a pályán mutassanak példát, hanem az ilyen és hasonló elköteleződésekkel is. A legkisebbek kíváncsian hallgatták, miként válhat valakiből profi kosárlabdázó, és még az is elhangzott: „Ha én is kosaras leszek, majd ilyen magas leszek?”
Fotók: Girgász Péter – MKOSZ
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.