“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Robotikás győzelmek Békéscsabán

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2017. április 23., vasárnap 20:36

 

Békéscsaba – Április 20-től 22-ig rendezték meg az I. Robotprogramozói és Tervezői, és Robot Szumó Országos Versenyt, melynek alkalmával a fiatal robotépítők, programozók két kategóriában is összemérhették felkészültségüket, kreativitásukat. A baptista csapat sikerei ezúttal sem maradtak el. 

A szumó robotok versenyében a Baptista Szeretetszolgálat csapata öt robottal indult. Minden robotunk kimagasló teljesítménnyel jutott a középdöntőbe, ahol sajnos a számunkra nem szerencsés sorsolás miatt az egyik ágon csak saját robotjaink küzdöttek egymással, így egy már nem kerülhetett a döntőbe. A „legjobb öt” robot mérkőzéseinek végén, magabiztos teljesítménnyel a dobogó mindhárom fokát a Baptista Szeretetszolgálat robotprogramozói foglalhatták el. Szumó versenyzőink: ifj. Abán Csaba, Jakab Ágnes, Léka Patrícia, Papcsák Nóra, Poór Lili.

A békéscsabai megmérettetés másik kategóriája igazi újdonságot tartogatott a versenyzők számára. A programozói-tervezői versenyben a kétfős csapatoknak egy előzetesen ismeretlen feladatra a helyszínen, önállóan egy nap alatt kellett robotot tervezniük, építeniük és programozniuk. A kihívás jellege mindenképpen egy pozitív újítás a hazai robotika versenyek tekintetében. Az eredményes szereplés kimagasló kreativitást, magabiztos tervezői, programozói ismereteket kívánt a résztvevőktől. A Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata 100 százalékos teljesítménnyel, hibátlan futammal zárta a versenyszámot, és szerezte meg a programozói-tervezői kategória első helyét is. Programozói- tervezői versenyzőink: Papcsák Nóra, ifj. Abán Csaba.

 A verseny végén szervezők a felkészítő pedagógusok munkáját is értékelték. A zsűri a „Legjobb felkészítő tanár” kupát a szeretetszolgálatos csapat felkészítőjének, Abán Csabának adta át.

 

KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!

Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.

Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni

Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.

Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program

Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.

Lap tetejére