“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Rollerpályát építettek maguknak a fogyatékkal élők

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. október 05., péntek 17:20

 

Vác – A Baptista Szeretetszolgálat Szorgos Kezek Háza nappali ellátó intézményében október 5-én, pénteken 14 órakor átadták azt a rollerpályát, amit jelentős részben fogyatékkal élő barátaink építettek. 

A váci Szorgos Kezek Házában negyven fogyatékkal élő fiatallal foglalkoznak. A Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményben ma adták át azt a rollerpályát, melyet a testileg és szellemileg sérült fiatalok a saját kezükkel építettek maguknak, s mostantól róják rajta a köröket. A Mentős közben lévő létesítmény ünnepségén Hári Tibor, a segélyszervezet főigazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Csiszér László énekes-zenész hálaadó koncertjét hallgathatták meg az esemény vendégei, közöttük Fördős Attila, Vác polgármestere.

Az első segítségre szoruló fiatalt 2006. február 2-án fogadta a váci Szorgos Kezek Háza. Az eltelt több mint tíz év alatt annyian jöttek, hogy mára az ellátottak száma eléri a maximumot, a negyvenet. A már nem tanköteles fiatalok itt napközbeni ellátást kapnak és folyamatosak a foglalkozások.

– Legtöbbjüknek a rollerezés a kedvenc sportja, innen jött az ötlet, hogy kellene építeni a kertben egy pályát – mesélte Csábi Szilvia intézményvezető. – Helyi vállalkozók és a cégek adományaiból, s ápoltjaink és szüleik keze munkájával született meg pár hónap alatt a 220 négyzetméteres pálya, melyet terveink és vágyaink szerint a váci fogyatékkal élők és egészségesek egyaránt használhatnak majd.

 


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka

Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!

Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején

Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.

Lap tetejére