Sajtónyilvános felkészítő tréning a párizsi merényletek kapcsán
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2015. november 20., péntek 12:10
A közvélemény fokozott érdeklődése azt indokolta, hogy a kritikus, veszélyes helyzetekre vonatkozó tudnivalókat minél szélesebb körben igyekezzenek megosztani azok a szakértők, akik a BM oktatási központjában, illetve a segélyszervezet biztonsági csoportjában tevékenykednek. A felkészítés szakmai irányítója Végh József szakértő, kriminálpszichológus, az Elit (Európai Lélektani Intézet) Kft. vezetője volt, munkáját a szituációk során a Baptista Szeretetszolgálat biztonsági csoportjának tagjai, egykori katonák és exkommandósok, Horváth Sándor, Herczegh Róbert és Kovács Gábor segítették. Az önkéntesek és a felkészítésre vállalkozó sajtómunkások három gyakorlattal, élethűen eljátszott veszélyhelyzettel szembesültek. Először egy szűk utcában támadták meg fegyveresek a csoportot, majd késes terrorista rohant a mit sem sejtő tréningezőkre, végül öngyilkos bombamerénylő bizonyította be számukra, mennyire képtelen a felkészületlen laikus bármiféle logikus cselekvésre ilyen helyzetben. Azt, hogy ki, miként reagált, a közreműködők videóra vették, a történteket pedig Végh József elemezte ki a segélymunkások és az újságírók nem kis meglepetésére, de annál nagyobb okulására. Az átélt szituációk, a levonható és megtanulható tanulságok ezúttal a párizsi merényletek miatt kaptak különös figyelmet és hangsúlyt. (Egy korábbi felkészítő tréningről Adj esélyt a túlélésnek! címmel olvashatnak részletes beszámolót honlapunkon.)
A csütörtöki eseményen Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat biztonsági csoportjának vezetője felhívta a figyelmet Túlélés című könyvére, amely nem csak hivatásos „veszélykeresők”, azaz segélymunkások, rendőrök és katonák számára ad hasznos útmutatót, hanem mindazoknak is, akik turistaként, egyszerű utazóként járják a világot. Hiszen ma már bármikor, bárhol lehetünk terrortámadások célpontjai. (A könyv megrendelhető a kommunikacio@baptistasegely.hu honlapon.)
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.
3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak
Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

BELSŐ MENÜPONTOK
